Tech MTI 2018. május. 28. 13:03

A szomszéd lakás után a Marson is bevetették az ütvefúrót – és meghozta az áttörést

Új fúrótechnikájával több mint egy év után először sikerült mintát vennie a Mars kőzetéből a NASA Curiosity nevű Mars-járójának.

A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory kutatói azóta dolgoztak az új fúrómódszeren, hogy a Curiosity fúróján mechanikai probléma lépett fel 2016 decemberében. Az új technika (Feed Extended Drilling) alkalmazásával a Mars-járó fúrója a robotkar erejét is használja fúrás során, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ember falat fúr. A Curiosity ütvefúrója mintegy 50 milliméter mélyre fúrt a Duluth névre keresztelt célpontjában.

"A csapat óriási leleményességgel fejlesztette ki az új fúrási technikát, és valósította azt meg egy másik bolygón" – mondta Steve Lee, a Curiosity projektmenedzsere.

A fúrás a Mars kutatása szempontjából alapvető fontosságú feladat. A Curiosityn belül két laboratórium van, amelyek képesek vegyi és ásványtani elemzéseket végezni kőzet- és talajmintákon. Az eddigi minták a Gale-kráterből származnak, amelyeket a Mars-járó 2012 óta vizsgál.

A Curiosity csapata izgatottan dolgozott a fúró fejlesztésén, hogy elkészüljön vele, mielőtt a Mars-járó elhagyja a jelenlegi helyszínt, a Vera Rubin hegyvonulatot. A szakembergárda jelenleg új módszert tesztel arra, miként tudják a kőzetből vett pormintákat a fúrótól a laboratóriumokba helyezni.

A Curiosity 2012-es landolása után néhány hete újabb gép indult a Marsra: az InSight nevű szonda a tervek szerint november 26-án száll majd le a bolygón, ahol elsőként nem csak a felszínre lesz kíváncsi, hanem fúrásokat is végez majd, hogy választ adjon egy fontos kérdésre: hogyan fűthetünk majd a Marson?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.