Tech hvg.hu 2018. május. 18. 08:03

Történetének talán legerősebb címlapját készítette el a National Geographic

Olyan grafikát készítettek a National Geographic júniusi számához, amely még a híres Afgán lány című képpel is felveszi a versenyt.

A National Geographic immáron 130 éves történetének eddigi legerősebb címlapképe kétségtelenül az 1985 júniusi számra került rá. Ez volt az a bizonyos fotó, amivel már mindenki találkozott, és ami az Afgán lány címet kapta. A legfrissebb lapszám borítója azonban annyira erős lett, hogy azonnal futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiában.

A lap a tengerek és óceánok súlyos szennyezettségével foglalkozik, az ehhez tartozó borítókép pedig erre reflektál, amit a netezők egyszerre neveznek brilliánsnak és szörnyűnek.

A látványra csak még jobban ráerősít a kérdés, amit a kép mellé írtak: Planet or Plastic? vagyis: A bolygónk vagy a műanyag? A borítóképet a lap képszerkesztője, Vaughn Wallace osztotta meg Twitteren, amit egy nap leforgása alatt több mint 23 ezren osztottak meg.

A képet a mexikói művész, Jorge Gamboa készítette.

A témához kapcsolódó jó hír, hogy a kutatók nemrég találtak egy szuperenzimet, amely képes lehet "felfalni" az emberiség által legyártott műanyagot. Csakhogy a jelek szerint belefulladunk a szemétbe, mire tényleg bevethetjük a műanyagfaló szuperenzimet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról
hvg360 Balla István 2020. december. 04. 11:00

Berg Judit: Izgultam, nehogy a Ruminit is utálják a gyerekek, mint minden kötelezőt

Nemrég jelent meg Berg Judit Rumini-sorozatának tizedik kötete, de a kalandos életű mesehős – miután új illusztrációkat kapott - már a világhír felé kacsintgat, és film is készülne, ha a Filmalappal nem rekedtek volna meg a tárgyalások. Magyarország talán legnépszerűbb meseírójával ezúttal olyan, egyáltalán nem mesés témákról is beszélgettünk, mint a könyvdarálás, hogy ki lehet-e lépni egy stabil, de boldogságot nem adó házasságból, vagy hogy miért is próbálják a liberális értelmiség magyarságát megkérdőjelezni a jelenlegi kurzus támogatói.