Tech MTI 2018. január. 29. 16:34

Szerdán kék és szuper lesz a hold, és még fogyatkozik is

Egyszerre lesz szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás is szerdán. Ritka együttállásra kerül sor, de a holdfogyatkozás tőlünk nem látható.

Igen ritka, hogy a kék hold, vagyis egy naptári hónapon belül a második telihold egybeesik a holdfogyatkozással, valamint azzal, hogy az égitest pályájának a földközeli pontjához ér. Ilyen utoljára 1982. december 30-án volt – mondta Noah Petro, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) washingtoni Goddard űrközpontjának tudósa.

Szerda délután, magyar idő szerint 14.27-kor lesz a legteljesebb a telihold.

A "kék hold" két és fél évente rendszeresen előfordul, idén január elsején volt a havi első holdtölte, szerdán újabbat láthatunk. A szerdai kék hold egyben szuperhold is lesz, ekkor ér ugyanis az égitest a perigeumra, vagyis pályája földközeli pontjára. A szuperhold nagyjából 14 százalékkal fényesebb a szokásosnál – tette hozzá a NASA szakembere.

Holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a hold elhalad bolygónk árnyékában, ez több órán át, délután 12.48-tól 14.29-ig fog tartani a NASA csillagászai szerint. A teljes holdfogyatkozás az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken lesz megfigyelhető.

Az eseményt vérholdnak is nevezik, mert ilyenkor az égitestet vérvörös színben mutatja a földi légkörön áthaladó fény.

Petro elmondta, hogy a holdfogyatkozás a Hawaiin kutató csillagászoknak remek alkalom arra, hogy megfigyeljék, mi megy végbe az égitest felszínén, amikor a napfény 100 Celsius-fokos hőségéből hirtelen a sötétség -153 fokos hidegébe ér.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.