Tech hvg.hu 2018. január. 11. 11:03

Az oké, hogy kevés repülő zuhan le, de ha mégis, akkor leginkább hol és mikor?

Az Aviation Safety Network adatai szerint 2017 minden eddiginél biztonságosabb év volt a polgári repülésben. Sajnos azért így is voltak súlyos balesetek. A szervezet ábráiból kiderülnek a részletek is.

A repülésbiztonsági vállalat első grafikonján a halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenségek száma látható, 1946-tól 2017-ig. Mint látható, a balesetek száma a kilencvenes évek közepe óta szinte folyamatosan csökken. A trendet leginkább az ötéves átlagot jelző piros vonal mutatja.

Aviation Safety Network

A második ábrán a tavalyi tíz baleset elhelyezkedése látható, a harmadikon pedig a szerencsétlenségek dátuma, országbéli helye, az érintett repülőgép típusa, illetve az áldozatok száma szerepel.

Aviation Safety Network
Aviation Safety Network

Az utolsó ábra azt mutatja, hogy a repülési folyamat mely fázisában következett be a baleset. Klasszikusan a felszállást (takeoff) és a közvetlenül utána következő emelkedést (initial climb), valamint az ereszkedés-landolás (approach, landing) idejét tartják legveszélyesebbnek. Tavaly is ezekben a fázisokban történt a legtöbb baleset.

Aviation Safety Network

A repüléstől ugyan sokan félnek, de mint a számok évek óta mutatják, nem azért, mert sok repülőbaleset történik. Itt talál néhány érdekességet, illetve azt is megtudhatja, hova érdemes ülni a repülőn, hogy még akkor is jó esélye legyen a túlélésre, ha valami baj történik a géppel.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.