Tech hvg.hu 2017. szeptember. 22. 06:03

Na, ez tényleg fekete: találtak egy furcsa bolygót a csillagászok, ami szinte az összes fényt elnyeli

A WASP-12b névre keresztelt exobolygó rendkívül közel kering a napjához, mégis, szinte az összes fényt képes elnyelni a felszíne.

Fekete lyukról már mindenki hallott – legutóbb például találtak egy, a Napnál százezerszer nagyobb tömegűt, és két olyat is, melyek egymás körül keringenek –, egy fekete bolygó viszont nem túl gyakori jelenség. A Hubble űrteleszkóp azonban most egy ilyet fedezett fel, ami még a tudósokat is meglepte.

Az IFLScience beszámolója szerint a WASP-12b egy exobolygó – vagyis a Naprendeszerünkön kívül, egy másik csillag körül kering –, amely 1400 fényévre található tőlünk. Felszínét tekintve a "forró Jupiterként" jellemzik. Ennek oka, hogy rendkívül közel van az ottani központi csillaghoz, így a napos oldalán 2500 Celsius-fok van, a másikon viszont ennek "csak" a fele.

Ami viszont igazán érdekes, az az, hogy a bolygó szinte teljesen sötét. A kutatók szerint a beeső fény 94 százalékát elnyelni, ami rendkívül szokatlan. A fényvisszaverő képessége (albedója) 0,064, ami alapján sötétebb, mint az aszfalt. És jóval sötétebb a mi Holdunknál is, annak 0,12 az albedója.

NASA / ESA / G. Bacon

A bolygót már 2008-ban felfedezték, ám csak a mostani felfedezések alapján érthetjük meg, hogy hogyan nézhet ki. Taylor Bell, a kanadai McGill Egyetemen dolgozó, a bolygót kutató csapat vezetője szerint az, hogy ennyire sötét a bolygó, rendkívül meglepte. Korábban is találkoztak már "fekete" égitesttel, de a legtöbb "forró Jupiter" a közeli csillagból beeső fény 40 százalékát képes visszaverni.

A WASP-12b rendkívül közel kering a napjához, így a bolygó egyik oldalán állandóan nappal van, a másik oldalán viszont sötétség. A csillagászok nemrég megmérték, hogy mennyi fényt tükröz vissza a napos oldal, de gyakorlatilag alig valamennyit. Ennek oka, hogy a bolygó ezen oldalán nem alakulhattak ki felhők, a hidrogénmolekulák pedig atomokra bomlanak, emimatt pedig még több beérkező fényt nyel el a bolygó.

A kutatók szerint egyébként szabad szemmel pont úgy nézne ki az egész planéta, mint egy forró, izzó vastömeg: az egés vöröses színben úszna a nagy hőmérséklet miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.