Míg globálisan a Samsung számít a világ legnagyobb okostelefon-gyártójának, addig Kínában messze nem a dél-koreai cég a befutó.
A világ legnagyobb okostelefon-gyártója évek óta megingathatatlanul a Samsung, Kínában viszont egészen más a helyzet – derül ki a Korea International Trade Association (KITA) idézett összefoglalójából.
A második negyedév végén 48 millió Samsung márkájú telefont birtokoltak a kínai felhasználók, és ez csak a hatodik helyre volt elég. A listát az Apple vezeti 171 millió eladott készülékkel, a második a Huawei 132 millió készülékkel, majd a sort az Oppo, a Vivo és a Xiaomi folytatják, 124 millió, 108 millió és 68 millió eladott telefonnal.
A KITA szerint a Samsung viszonylagos elutasítottságába a Note 7 fiaskó is belejátszhatott, illetve az, hogy a kínai felhasználók a megfizethető árú okostelefonok között (amelyek egyébként a piac 63 százalékát lefedik) inkább a helyi márkákat preferálják. Közülük is elsősorban a fiatalabbak, az Oppo márkájú okostelefonok tulajdonosainak közel a fele 16 és 25 év közötti.
A KITA jelentése persze csak egy pillanatkép június végén, sokat javíthat a Samsung majd a Galaxy Note 8-cal. Viszont mivel eléggé behatárolt Kínában a drága okostelefonok iránti vásárlói kedv, a jubileumi iPhone is árnyalhatja még a képet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.