Tech Papós Tamás 2017. szeptember. 07. 11:01

Így interneteznek Észak-Koreában azok, akik elég közel állnak a vezérhez

Aki a hatalom közelében van, annak Észak-Koreában ugyanolyan internet jut, mint bárki másnak a világon. Kiderült, mire használja ezt a helyi elit. Többek közt fent vannak a Facebookon és streamelik a jó zenéket.

A Team Cymre kutatási központ előállt egy elemzéssel arról, hogy mi mindent tudtak még Észak-Korea internetezési szokásairól. Mindez nagy szó, mert egy olyan elszigetelt diktatúráról beszélünk, ahol mindössze 28 weboldalt kínálnak a polgárok számára.

Persze netkapcsolata sincs mindenkinek, ehhez az ország elitjéhez kell tartozni. Az internetet a politikai vezetők családjai, rokonsága és baráti köre használják, illetve a korlátozottabb és alaposan ellenőrzött webhez, vagyis az országos intranethez még tudósoknak, egyetemistáknak és tisztviselőknek van hozzáférése.

A legfelsőbb körökben tehát bármihez hozzáférnek: fent vannak a Facebookon – a többieknek egy nagyon gagyi koppintás jut –, az Amazonon vásárolgatnak, streamelik a zenéket és a netes játékok is népszerűek, illetve nagyon érdeklődőek az amerikai hírek iránt.

Kiderült az is, hogy sokan használnak mobilt az országban, de a legtöbben csak olyat, ami épphogy többet nyújt a telefonálási és sms-küldési lehetőségnél. Az okostelefon tehát a gazdagok játékszere, ők viszont már helyi tervezésű és gyártású mobilt is tudnak venni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.