Tech hvg.hu 2017. július. 21. 17:18

Megszólalt az egyik Prezi-alapító is a BKK-botrányról

Reakciójából elég jól látszik, milyen mentalitásbeli különbség van a nagy állami mamut és egy piacról élő világcég között.

Halacsy Péter Prezi-alapító úgy érezte, van mondanivalója az egyre terebélyesedő, tüntetést és súlyos netes népi BKK-megtorlást kiváltó BKK-botrány ügyében.

Halacsy úgy látja, egy sokak által használt, komplex szoftver fejlesztése "elképesztően komplex feladat", ahogy a Prezi esetében is. Sokan sokféle gépen és böngészőn használják a szoftvert, "Ez azért nagy kihívás egy mérnöknek, mert minden platformnak megvannak a maguk sajátosságai. Ezért hetekig tesztelünk egy-egy újdonságot, hogy a problémák még időben kiderüljenek". De még így is maradnak hibák, mert sok hiba csak a valós élettel jön ki "Kell hozzá a sok millió felhasználó és a valós élet". Ám, és ebben elég jól látszik egy piacról élő és egy nagy állami mamut közötti különbség, a Prezi nem kövezi meg a hibáit feltárókat, sőt. "Mi ettől azonban nem félünk, hanem ellenkezőleg: segítségül hívjuk ezt a sokaságot és kifejezetten kérjük őket, hogy keressenek biztonsági hibákat és küldjék el nekünk". A közösség visszajelzése olyan fontos, hogy a Prezi erre áldoz is, évi dollárezreket fizet ezért. "Mert tudjuk, hogy ettől végsősoron a Prezi lesz jobb és a hálánkat így is ki akarjuk fejezni a nekünk segítő közösségnek. Ezt hívják etikus hackerkedésnek."

Ha értesülni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.