Háttérbe szoríthatja a mesterséges intelligencia az emberi lényeket – véli Elon Musk. A milliárdos vizionárius szerint vagy megtanulunk valahogy közvetlen kommunikációba lépni a gépekkel, vagy azt kockáztatjuk, hogy amikor már elég fejlettek lesznek, irreleváns tényezővé válik számukra az emberiség, ezért eltörölnek minket.
„Úgy gondolom, idővel valószínűleg bekövetkezik majd a biológiai intelligencia és a digitális intelligencia egybeolvadása” – mondta a Dubajban rendezett World Government Summit konferencián Elon Musk. A Tesla mellett a SpaceX űrkutatási magánvállalatot, valamint a PayPalt és a SolarCityt is alapító üzletember-gondolkodó szerint ez elkerülhetetlen, ha hosszabb távon is fenn szeretne maradni az emberiség.
Musk úgy véli, hogy mihelyst elterjed a mesterséges intelligencia, az emberek a világ felesleges, haszontalan tényezőivé válnak majd a gépek számára. A jelenlegi emberi adatátviteli módszerek – például írás, gépelés, beszéd – nagyságrendekkel lassabbak a gépeknél vagy például a gondolatainknál. A CNBC tudósítása szerint Musk úgy látja, emiatt nagyon lemaradunk az egyre gyorsabb és okosabb gépekkel szemben.
„Valamilyen nagy sávszélességet biztosító adatátviteli interfészre lesz szükségünk, az segíthet létrehozni a szimbiózist az emberi és a gépi intelligencia között” – magyarázta a jövővel gyakran foglalkozó feltaláló, aki szerint a technológiai átalakulás gyorsabban történik majd, mint arra sokan számítanak. Elon Musk szerint ha akkor nem leszünk készen, a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet.
Hasonlóra figyelmeztetett a világ egyik legokosabb (ha nem a legokosabb) embereként számon tartott Stephen Hawking is, aki szerint ha nem vigyáz az emberiség, akkor olyasmi történhet velünk, mint a Mátrix és a Terminátor című filmekben.
De persze ne feledkezzünk meg a pozitív forgatókönyvről sem: az egyik legelismertebb jövőkutató, Ray Kurzweil szerint a gépek fejlődése pár éven belül elvezethet az örök élethez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.