Tech hvg.hu 2016. január. 27. 20:23

Áttörést ért el a Google a mesterséges intelligenciában

Most először győzött le egy gép egy profi Go-nagymestert. Az ősi kínai játék sokkal összetettebb, mint a sakk.

Nature

A mesterséges intelligencia (MI) képes volt már legyőzni embert műveltségi vetélkedőn, az Atari klasszikus videojátékaiban és sakkban is, azonban az utóbbinál sokkal összetettebb gondolkodást igénylő, kínai eredetű Go játékban ez eddig sosem sikerült. A Google kutatói a Nature című tudományos folyóirat heti számában jelentették be: az általuk fejlesztett MI legyőzte a játék európai bajnokát, Fan Huit.

A Google közlése szerint AlphaGo névre keresztelt rendszer egy 19x19-es táblán, egy öt játszmából álló mérkőzésen győzte le a francia nagymestert, tavaly októberben, Londonban. A gép/program következő megmérettetése márciusban lesz, akkor a világ legjobb Go-játékosának tartott Lee Se-dollal játszik majd, Szöulban.

A kutatók szerint az eredmény komoly áttörésnek számít a mesterséges intelligencia területén. Az alábbi angol nyelvű videóból nyelvtudás nélkül is könnyen megérthető, hogy miért sokkal nagyobb dolog ez, mintha sakkban verne meg egy nagymestert a gép: a Go exponenciálisan bonyolultabb játék, mint a szintén nem egyszerű sakk.

A BBC-nek nyilatkozó szakértő azt mondta: ennek a mesterséges intelligenciában elért áttörésnek messze vezető következményei lehetnek.

A technológia fejlődésével kapcsolatban a legnagyobb ma élő tudós, Stephen Hawking többször is figyelmeztetett: a mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti. Nem sokkal korábban hasonló véleményének adott hangot a következő Steve Jobsnak tartott Elon Musk is, aki szerint a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet. Más szempontból néz a dolgokra az egyik legelismertebb jövőkutató, Ray Kurzweil, aki szerint a gépek fejlődése pár éven belül elvezethet a tulajdonképpeni örök élethez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.