Itthon HVG 2025. április. 29. 10:09

Előállt saját politikai kezdeményezésével a Tisza Szigetek korábbi koordinátora, Magyar Péter is reagált rá

Korpásodó fejbőr, lózungok.

„Ahogy ígértem, az utóbbi hetekben elvégeztem a szükséges előkészületeket” – posztolta hétfőn este Farkas Dezső, a Tisza Szigetek egykori koordinátora. Farkas a Tisza egyik kulcsembere volt korábban, március végén azonban otthagyta Magyar Péter pártját – állítása szerint hosszú vívódás után. Magyar azonban Farkas akkori posztja alatt azt írta, az egykori koordinátor nem a szervezetben uralkodó belső viszonyok miatt távozik, hanem azért, mert „több érzékeny és a politikai közösségünk számára káros információt elhallgatott előlünk”. A kormánypropaganda arról írt, hogy felmerült Farkas érintettsége a Fuzik Zsolt-féle korrupciós ügyben.

Farkas már akkor jelezte, hogy új politikai közösség indításán gondolkodik, hétfői posztjában erről osztott meg pár konkrétumot. A Tisza korábbi erősembere kilenc pontban foglalta össze, hogy milyen politikai kezdeményezést akar építeni. Olyat, amely

  1. „nem valami ellen, hanem valamiért dolgozik,
  2. Magyarországot az Európai Szövetségesi Rendszer hasznos és megbecsült tagjaként működtetve, saját érdekeit érvényesítve politizál,
  3. tervszerűen felépíti Magyarországnak azt a jövőt, amely a hagyományainkon alapszik, de utódainknak emelt fővel átadható,
  4. technológiai fejlettség és innováció terén a térségben az országnak kulcsszerepet szán (kvantumtechnológia és mesterséges intelligencia)
  5. meggyőződése, hogy valódi rendszerváltás és fejlődés csak technológia és módszerváltással érhető el,
  6. nem az eseti intézkedésekben, hanem a jól megszervezett folyamatokban látja a fejlődés kulcsát,
  7. meg kívánja teremteni a jövőépítés saját kultúráját és hisz az értékteremtés erejében,
  8. meggyőződése, hogy a kultúraváltás csak a jelenlegi gyakorlatok meghaladásával érhető el, nem egymás hergelésével, csoportok kirekesztésével;
  9. a cselekvés hajtóerejének nem a negatív, hanem a pozitív energiákat tartja.”

A ránézésre teljesen semmitmondó pontokhoz még hozzátett hasonlóan semmitmondó alapelveket is:

  • „A jövő nem oldal, a jövő egy irány, egy közös tér.
  • Ne a múlt harcai határozzák meg a holnapunkat.
  • A haza nem oldal, a haza nem tábor. A haza otthon.”

Magyar Péter már hétfőn reagált a posztra. Annyit írt: „van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik…”

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. május. 21. 06:30

Ügyészek írhatták a megfélemlítési törvényt, így lett minden kiskaput bezáró büntetőeszköz belőle

Egy hét alatt tíz évvel került közelebb Magyarország a putyini Oroszország politikai berendezkedéséhez. A pártok, civil szervezetek, gazdasági társaságok ellen is bevethető átláthatósági törvény és Orbán Viktor trollhadserege újabb eszköz, hogy a jövő évi szavazáson ne a választók akarata érvényesüljön.