Néhányszor már kifordított a világot a sarkából Elon Musk, aki az elektronikus fizetés elterjedésének óriási lökést adott, és már javában intézi az autóipar és az űr felfedezésének reformját, miközben a tömegközlekedés újraértelmezéséhez is van egy ígéretes terve. Az egyértelműen jövőben gondolkodó Musk az új amerikai elnök tanácsadójaként rendszeresen találkozni fog a vitatottan jövőbarát Donald Trumppal. Azt mondja: mindenkinek jobb lesz ez így.
Bár vannak, akikről közismert, hogy Donald Trump belső köréhez tartoznak, a tech szféra legfontosabb tagjai hallgatnak az új amerikai elnökkel kapcsolatban. Pedig apropó éppen lenne a megszólalásra, az Egyesült Államok új elnökéről ugyanis több technológiai-tudományos vonatkozás előkerült már. Például az, hogy nem igazán veszi komolyan a korábban egyenesen kamunak minősített klímaváltozás jelenségét; vagy az, hogy nagyon nem ért egyet azzal, hogy az óriási profitot hozó okostelefonokat Kínában gyártják le, nem pedig az USA gazdaságát erősítik a gyárak.
A technológiai nagykutyák többsége tehát hallgat, talán kivár. De nem úgy Elon Musk. A BBC felidézi, a Twitteren Trumphoz hasonlóan aktív Musk például méltatta Rex Tillerson külügyminiszteri kinevezését. A támogatásra és az örömre egyébként minden oka megvan, hiszen Tillerson (Trumppal ellentétben) olyannyira elfogadja a globális felmelegedést, hogy az Exxon Mobil vezérigazgatójaként is támogatná a széndioxid-kibocsátás miatt kivetendő adót. A klasszikus üzemanyagok megújuló energia helyzetbe hozása pedig a Teslát kitaláló-vezető Musk egyik vesszőparipája is, nem véletlen gyártanak elektromos autókat.
Értelem és érzelem
Tillerson támogatása tehát teljesen illik Elon Musk világképéhez, az új amerikai elnöké viszont elsőre meglepő lehet. Már csak azért is, mert az elnökválasztás előtt úgy fogalmazott, Trump “lehet, hogy nem a legjobb ember” erre a feladatra. Ezután viszont elfogadta a felkérést, hogy az új elnök tanácsadó testületének tagja legyen.
A Gizmodo újságírója Twitteren beszélgetett Muskkal erről a felemás helyzetről. A Tesla-vezér úgy fogalmazott: tanácsadóként ő lesz Trump józan esze. Musk szerint semmi értelmbe erőből és ész nélkül támadni Trumpot, ezzel semmit nem lehet elérni. “Tud említeni akár csak egyetlen alkalmat, amikor Trump meghajolt a tiltakozás előtt?” – írta, és erre valóban nehéz példát hozni. Musk inkább abban hisz, hogy – például a környezetszennyezéssel kapcsolatban is – minél többen szólalnak meg Trump közvetlen környezetében a józan ész hangján, annál jobb.
Make America Great Again
Ahogy a BBC is rámutat ha Donald Trump tényleg újra naggyá akarja tenni Amerikát, akkor érdemes lesz komolyan vennie Musk meglátásait. Az önvezető elektromos kocsikat zászlajára tűző Tesla egyértelműen az autóipar jövőjének meghatározója lehet. A SpaceX űrkutatási magánvállalat pedig az űrversenyben erősítheti az Egyesült Államok szerepét, ráadásul aktívan segíti a tömegközlekedés megreformálása esélyes, talán Budapestet is gyorsan elérő Hyperloop technológia megvalósulását is. Mindkét cég mögött Elon Musk áll, aki így érdemben befolyásolhatja a szlogen megvalósulását.
Az újkori Steve Jobsként is emlegetett Musk már csak azért is motivált Trump tudományt és technológiát befolyásoló esetleges ámokfutásának megakadályozásában, mert személyes gazdasági érdeke is ezt diktálja. Az elektromos autók – környezetvédelmi okból megadott – adókedvezményének fenntartása, az autók árának "normális" szinten tartása, így a magas vásárlási kedv kritikus hozzávalója a Tesla sikerének. De ezen a téren túl nagy veszély nem fenyegeti az újgenerációs autógyártót. Ugyanis Trump egyik legfontosabb gazdasági sarokkövéhez illeszkedő jó példája annak, hogy az USA-ban is lehet gyártani: a Tesla nem csak a világ legnagyobb akkumulátorgyárát húzta fel amerikai területen, de az országon belül gyártják le az autókat is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.