Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Talán sosem vártak még a felhasználók mobilos játékot úgy, mint az idei karácsonyi szezonra időzített Super Mario Runt. Igaz, talán sosem várt még egyik játékkiadó sem annyit a telefonos változat elkészítésével, mint a Nintendo. Kipróbáltuk, mennyire szórakoztató Mario, ha telefonpárti.
Az először az 1981-es Donkey Kong című játékban feltűnt figura eredetileg Jumpman néven lépett színre, és aki már játszott vele bármelyik későbbi programban, az pontosan tudja, hogy miért: ereje az ugrásokban rejlik. Az egy évvel későbbi Donkey Kong Juniorban már mostani nevén futó (ugró) Mario 1983-ban indult el az önállósodás útján. Az ekkor játéktermi gépekre kiadott Mario Bros. című első rész egy világhódító széria nyitányának bizonyult, melyben az olasz-amerikai vízvezeték-szerelő mellett már feltűnt hasonló foglalkozást űző öccse, Luigi is.
Mario azóta több tucat játékban öregbítette saját és kiadója hírnevét, fokozatosan a Nintendo legerősebb márkájává vált. És bár sokak szeme előtt felvillanhat a tizenévvel ezelőtti pc-s Mario, a helyzet az, hogy az kalózverzió volt, ahogy az androidos készülékekre így-úgy elérhető átiratok is. A japán vállalat ugyanis soha nem adott ki sajátjain kívül más platformra mariós játékot. Úgy gondolkoztak: aki Marióval szeretne játszani, az lesz szíves venni egy Nintendo-konzolt. A stratégia még a mai értelemben vett okostelefonok 2007-ben kezdődő érájában is működött egy darabig – igaz, a rajongók nagyjából azóta szeretnének mobiljukon is mariózni.
Egy évtized és megannyi befektetői nyomás után az Apple szokásos szeptemberi iPhone-bemutatóján robbant a bomba, ekkor derült ki, hogy a Nintendo beadta a derekát, már készül az első telefonos Super Mario-játék. Azt is elárulták, hogy nem egy korábbi rész mobilos átiratáról van szó, hanem egy, a klasszikus elemekből építkező, de kifejezetten telefonos környezetre fejlesztett új játékról. Akkor még nem lehetett tudni, hogy sajnos vagy szerencsére.
A név kötelez
Az új játékban Mario tulajdonképpen visszatért 35 évvel ezelőtti, eredeti nevéhez. Ha valamikor, akkor most hívhatnánk igazán Jumpmannek. Merthogy kifejezetten telefonokra fejlesztett, jelenleg iPhone-ra letölthető Super Mario Run kifejezetten telefonokon kényelmes irányítással rendelkezik. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy Mario (és a képernyőnk) automatikusan halad balról jobbra, így nekünk nincs más dolgunk, mint jumpmankedni, azaz ugrálni. Kedvenc vízvezeték-szerelőnk még az ellenfeleket is automatikusan átugorja/lépi/bukfencezi, ehhez semmit nem kell nyomnunk.
Bár ez utóbbi elsőre jól hangzik, és az egygombos irányítás valóban kényelmes, de nem is olyan egyszerű hozzászokni. Aki játszott már más mariós játékokkal, az kezdetben automatikusan és mindenáron rá akar majd ugrani a gombákra, és csak nagyon sokadjára szokik hozzá, hogy erre nem feltétlenül van szükség – sőt, valamikor egyáltalán nem is praktikus, inkább hagyni kell Mariót magától menni.
Legtöbbször persze ugrani kell, és ebből a mutatványból többfélét is lehet produkálni. Az ugrás nagysága attól függ, milyen hosszan érintjük meg a képernyőt. Ha egy ellenfél közvetlen közelében indítjuk az ugrást, vagy ha egy már elindított ugrás közben nyomunk rá a kijelzőre még egyszer, akkor extra mozdulatokat produkál Mario.
A folyamatos előrehaladó mozgás egyébként nemcsak könnyít az irányításon, hanem bizonyos értelemben nehezít is: tapasztalatunk szerint így sokkal nehezebb elérni a nagyon precíz érkezéssel/mozdulatsorral megközelíthető helyeket és pályaelemeket.
A klasszikus Mario-élmény
Sokféleképpen jellemezhetnénk a játékmenetet, de talán akkor mondjuk róla a legtöbbet, ha úgy fogalmazunk: olyan igazi szupermáriós. Ezt az állításunkat azzal együtt fenntartjuk, hogy a Super Mario Runban ugyan nem lehetetlen, de egy kicsit nehéz elhalálozni. De persze az igazi rajongók tudják, hogy a mariózás nem is arról szól, hogy ki tud végigmenni a pályán, hanem arról, ki tud minél több mindent begyűjtve és minden rejtett kockát felfedezve elérni a célig. Minél tökéletesebben.
A pályákat a maximalistáknak (avagy a teljes “kijátszáshoz”) háromszor is végig kell vinniük, a normál tallérok mellett ugyanis előbb öt rejtett, rózsaszín érmét találhatunk, majd ha ezek megvannak, akkor öt szintén eldugott lilát, és ha ezeket is mind megleltük, akkor felkutathatunk még öt sötétzöldet is.
A Toad Rally módot választva arra is van lehetőségünk, hogy versenyt fussunk más játékosokkal: az általunk választható másik (valódi embert jelölő) versenyző szellemképként tűnik fel a pályán, a cél, hogy őt megelőzve érjünk a végére. Nem is a Nintendo lenne, ha nem vinne ebbe egy kis szépséget. A verseny nem egészen csak időre megy, a program emellett a játékstílusunk szépségét is értékeli, és ennek alapján hirdet győztest. (Tisztára műkorcsolya-vb-n érzi magát az ember, fünf komma drei.)
Grafika, zene
Mindez éppen semmit nem érne, a teljes játékmenet óriási csalódást okozna, ha a Nintendo nem tette volna mellé azt, amit szerencsére mellétett. Ott vannak például mariós világból ismerhető, hamisítatlan grafikai elemek: a karakterek, a pályaelemek, a menü – mind-mind olyan “nintendós”, “mariós”.
A vizualitás mellett nem lehet panaszunk az audióra sem: a jól megszokott, mondhatni autentikus hangok, zenék kísérik végig a játékot.
A hagyományőrzésről a Nintendo egy videót is csinált. Érdemes megnézni, mert nem szimpla marketinges üzenet, valóban ezt érzi az ember játék közben.
3 kiló lett, maradhat?
Bár a játék kb. 3100 forintos ára miatt alighanem sokan felszisszennek, azt kell mondanunk, hogy haladjanak, tovább, nincs itt semmi látnivaló. Például azért, mert az alkalmazáson belüli vásárlásokkal operáló játékokkal ellentétben – melyekből bőven akad mostanában – a Super Mario Runban nincs “végtelenített” lehúzás. Aki a rövid demót megkedvelve megveszi a játékot, annak nem kell (és nem is lehet) heti egy euróért erősebb lövedéket venni, háromért meg 200 aranytallért. Tehát nincs pay-to-win, az előrehaladás nem azon múlik, hogy valaki 3000 forintot tud elkölteni a játékra, apránként 30 ezret vagy 300 milliót.
És van itt még egy szempont, amit a fizetős alkalmazások esetén általában nem árt szem előtt tartani: aki úgy dönt, hogy megvásárolhat magának egy alapáron legalább 150 ezer forintba kerülő telefont, attól nem túl hiteles, ha a 300-3000 forintos alkalmazások árát felháborítónak tartja.
Ideje lesz hozzászoknunk ahhoz: a digitális javak is javak. Azokért is megdolgoznak emberek. Így, aki szereti felvenni saját munkájáért a saját fizetésért, az legalább időnként ne tartsa elképzelhetetlennek azt, hogy hozzájárul olyanok munkahelyének fenntartásához, akik egy hosszú órákon át kellemes kikapcsolódást biztosító programot írtak neki.
De ha már a fizetések: tény, hogy 3100 forint itthoni viszonyok között nem annyit jelent, mint mondjuk Németországban 10 euró. Ilyen értelemben a magyaroknak ez valóban egy nem olcsó játék.
Sokkal nagyobb baj
Ha egy telefonos játékért ennyit kérnek, jogosnak tűnik cserébe az igény, hogy vásárlás után bármikor játszani lehessen vele. De nem lehet: a kalózverziók és más csalások megelőzése végett a Nintendo folyamatos netkapcsolatot követel.
Keserű hab a tortán, hogy ráadásul az alkalmazás – az első napok tapasztalatai alapján – nem bánik túl takarékosan a bitekkel: egy órányi nyomogatás 40-70 megabájtot is elfogyaszthat a mobilnetes keretből. Ez 6 gigás havi mobilinternettel nem feltétlen nagy probléma, de akinek 1-2 GB-os csomagja van, annak okozhat kellemetlen meglepetést a hónap végén az a korábban átmariózott néhány óra. Érdemes tehát, ha csak lehet, wifi közelében nyomkodni az alkalmazást.
Verdikt
+: igazi mariós hangulat, jól eltalált grafika és zene, kidolgozott pályák, változatos ellenfelek, kihívás kijátszani. –: az egykezes irányítás közvetlen és közvetett következményeit nem is olyan egyszerű megszokni (főleg annak, aki a korábbi Mario-játékokon nevelkedett), netkapcsolat nélkül nem megy, sok adatot forgalmaz, a mobiljátékok legdrábább kategóriájába tartozik. |
Jobb lett volna hamarabb, mint későn – de persze jobb későn, mint soha. A Super Mario Run jött, látott és győzött. Nem azért, mert valami elképesztően forradalmi újítást hoz a Mario-játékok történetébe. Sőt, talán éppen azért, mert a klasszikus, harminchétszer lerágott csontot hozza, egy csipetnyi újítással. Ahogy a Mario-játékok általában. És bármennyire nehezen is hisszük el, még magunknak is: akárki akármit mond, ez a csontleves már megint, harmincnyolcadjára is finom lett.
A Nintendo első lépésként egy remek hangulatú játékot tett le az asztalra. A Super Mario Run az első napokban kielégíti az elmúlt hónapok kíváncsiságát. A rákövetkezőkben viszont csak rátesz egy lapáttal: vajon mi lesz a következő, egy ilyen nyitánnyal mi jöhet ezután?
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.
