Tech hvg.hu 2016. december. 14. 23:48

1 milliárd ember jelszavát lopták el

Sokkal nagyobb kört érintett a Yahoo történetének legnagyobb, egyúttal a világ történetének egyik legnagyobb adatlopása, mint azt korábban sejteni lehetett.

Nyár óta sejti, szeptemberben pedig el is ismerte a Yahoo, hogy még 2014-ebn betörtek a cég szervereire, és rengeteg adatot elloptak onnan. A cég először 200 millió érintett felhasználóról beszélt, majd nem sokkal később azt mondták: inkább 500 millióan lehetnek az érintettek. A vállalat szerda éjjel közölte: úgy tűnik, hogy egy másik támadásban több mint 1 milliárd felhasználói fiók adatait lopták el. Bár egy ember több fiókot is működtethet, de ez kevesekre jellemző, így valószínű, hogy az érintett emberek száma is megközelíti a milliárdot.

Az egyelőre ismeretlen támadók banki adatokhoz nem fértek hozzá, de neveket, telefonszámokat, email címeket és jelszavakat is elloptak.

A rendőrséggel és az amerikai kibervédelmi hatóságokkal egyeztető Yahoo korábban azt közölte: már a "kisebb", 500 milliós támadás jellege miatt is azt feltételezik, hogy egy kormány állhat mögötte.

A Yahoo ismételten azt kéri felhasználóitól – ami itthon leginkább a Yahoo Mail használóit jelenti –, hogy ha már az eset idején is azt a jelszót használták, amit ma, akkor mielőbb változtassák meg azt. (Így csinálhat 1 perc alatt könnyen megjegyezhető jelszót, amit senki nem fog kitalálni.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.