Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A feltöltőkártyás telefonpiac végre megpezsdülni látszott, de a terrorelhárításra hivatkozva megszavazott törvénymódosítás rendőrállami kontrollt követelt, és tönkreteheti azt is, amihez amúgy a terroristáknak nem volt köze.
Kedden 155:40 arányban megszavazta az Országgyűlés azt a belügyminiszter által benyújtott (T//12714. számú) indítványt, mely új korszakot nyit a magyarországi mobiltelefóniában. Az előre fizetős (prepaid, avagy feltöltőkártyás) szolgáltatásokra a jövő szerdától életbe lépő szigorításokat összefoglalóan nevezhetjük bizonyítéknak a kormány igazoltatási kényszerére, és a végiggondolatlanságra, amely felboríthatja az egész piacot.
A prepaid kártyás szolgáltatást szokás marginális piacnak tekinteni, miközben a magasabb percdíj, de havi előfizetési díj híján kisebb pénzügyi függés valójában jelentős szelet a hazai mobiltortában. A KSH legfrissebb, szeptemberben közzétett adatai szerint mintegy 11,7 millió mobilos előfizetés van Magyarországon, ebből 4,8 millió SIM-kártyás előrefizetős. Valós piaci igényt jelez az, hogy míg a feltöltőkártyát használók az NMHH adatai szerint havonta átlagosan 17 hívást indítanak, összesen 29 percet beszélnek, és 3 sms-t küldenek, az előfizetéses mobiltelefonhasználók paraméterei (havi átlagban 79 hívás 195 perc hosszúságban és átlagban 17 sms küldésével) teljesen más szokásokat mutatnak.
Feltöltőkártyás telefont leginkább az használ, aki keveset telefonál, és akinek inkább az elérhetőség számít, sem mint a híváskezdeményezés. De a rövid ideig nálunk lévő külföldi turisták is kedvelik, sőt az is gyakori, hogy az internetes hirdetések (lakás, kocsi, különböző szolgáltatások) feladói egy kizárólag e célra használt, prepaid kártyás telefont tartanak fenn, hiszen ennek számát a világ elé kell tárniuk.
Mielőtt azonban az e területre szórt bombákra és a törvénymódosítás „szövődményeire” rátérnénk, a teljes képhez érdemes visszaugrani az időben odáig, hogy október elején a kormányszócsőként is működő Magyar Idők lehozta: a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokhoz kapcsolható mobiltelefonkártyák közt egy magyar hajléktalan férfi nevére vásárolt magyar telekomos SIM-kártyákból is találtak. Akinek az adataival visszaélve „200 ezer telefonos SIM-kártyát vásároltak szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól” – írta a lap legfőbb forrására, Németh Szilárdra nemzetbiztonsági bizottsági alelnökre hivatkozva. Később derült csak ki, hogy a dologban mindhárom szolgáltató érintett. A törvényi szigorításhoz szükséges tereprendezés be is fejeződött azzal a színjátékkal, hogy Németh a kormány nemzetbiztonsági kabinetjéhez fordult: ugyan vizsgálnák már meg a helyzetet.
A 200 ezer darab SIM-kártyát állítólag 3 hónap alatt pörgetett rá a hajléktalan nevére egyetlen GSM-boltocska, ez napi átlagban ez úgy 2200 kártya aktiválását jelentette volna, és kb. 600 millió forintos beruházást is – hogy a privát aktiváláshoz szükséges, mintegy hattonnányi levéltömeget ki ne hagyjuk. Az nem maradt homályban, hogy a forgalmasabb mobilboltok, viszonteladók, hogy ne kelljen minden nap rendelniük, többszázas, esetleg 1-2 ezres nagyságrendben is hozzájuthattak a még felhasználójára váró prepaid kártyákhoz. Úgy, hogy a 2011 óta létező előírási-ügyfélellenőrzési protokollt, ami után aktiválni lehet a lapkákat, csak később indították el.
A Telekomba, Telenorba és Vodafone központba naponta terrorelhárítani (is) járó nemzetbiztonságisoknak mindez nem tűnt fel, vagy lehet, hogy nem is kellett, hogy érdekelje őket; elvégre nem volt arra vonatkozóan mennyiségi korlátozás, hogy kinek hány kártyája lehet.
Na, ez utóbbi éppenséggel már nem így lesz.
A tiltás és regulázás egyik pontja, hogy eztán nem vehető bármennyi SIM-kártya. Hogy mennyit lehet, azt majd Karas Monika, a hírközlési hatóság (NMHH) elnöke határozza meg, rendeletileg. A terrorizmus ellen ez ugyan kevésnek tűnik, mert a hajléktalan vagy pusztán az alkalmi vásárlásra megfizetett vevőt az nem szűri ki a rendszerből, ha csak mondjuk 15 vagy 50 lesz a maximalizált mennyiség, pláne, hogy a terroristáknál sajtóinformációk szerint összesen hat darab SIM-kártya kötött ki a kétszázezerből.
A Pintér Sándor által a kormány nevében beterjesztett törvény indoklásában világosan fogalmaz: „Magyarország nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési érdekeire – különös tekintettel a terrorizmus elleni fellépésre – tekintettel szükséges az előre fizetett díjú előfizetői mobil rádiótelefon szolgáltatásokkal való visszaélések megelőzése, kiküszöbölése érdekében a hatályos szabályok szigorítása”. Ezzel nyilvánvaló, hogy nem lehet vitatkozni. Azzal viszont már igen, hogy a sarkalatos törvényként – tehát az Alaptörvénybe betonozva – megszavazott módosítások kapcsán miért nem került sor érdemi egyeztetésre, infokommunikációs oldali aktorok bevonására, avagy az elgondolások piaci megfeleltetésére. Mert ennek nyoma sincs.
Inkább annak van, hogy a törvénnyel túllőttek a célon. Iparági és piaci források egybehangzóan állítják: bár „az előzmények ismeretében valamire számítani lehetett”, de a kedden megszavazott törvénymódosítások várható negatív következményeit a szolgáltatók is csak most kezdték listázni. Egyelőre nem lehet beárazni a károkat, de az biztos, hogy a hosszú idő után alig egy hónapja mozgásba lendített feltöltőkártyás piacon fogyasztó átlagügyfél is bosszankodni fog. (Amikor október elején a Vodafone bejelentette a Tuti tarifa elindulását, és gyakorlatilag felezte a korábbi percdíjakat, kiderült, hogy bár korábban majdnem másfél évig semmiféle innováció és fejlesztés nem volt e szegmensben, van potenciál a prepaid piacban. Abból derült ki, hogy a Telekom is, a Telenor is követte a riválisát – és így az is kiderült, hogy a szolgáltatóknak féláron is megéri.)
Neveket akarnak hallani
A törvénybe került biztonsági protokoll része például, hogy az e szolgáltatást igénybe vevőknek évente igazolniuk kell magukat a mobilszolgáltatóknál, és az is, hogy a cégnek az ügyfelek okmányait hatósági nyilvántartásban kell ellenőrizniük, sőt, "kétség" esetén akár nyomozniuk is kellene ilyen adatok után. Sőt a szolgáltató köteles jelezni, ha az ügyféladatok valódiáságával kapcsolatban „kétség” vagy „bűncselekmény gyanúja” merülne fel. Ám a konkrét, objektív szempontok nélküli kötelezettség értelmezhetetlen, ráadásul a cégnek az efféle spicliskedés egyáltalán nincs ínyére.
Agyrém, de előírás lett az is, hogy a kártya vásárlója, ha nem magának vagy közeli hozzátartozónak veszi a SIM-kártyát, ezt köteles bejelenteni a szolgáltatónak, mely e harmadik személy azonosítását köteles elvégezni, és a hatósági nyilvántartásban ellenőrizni. Azon túl, hogy simán kriminalizálja azt a vevőt, aki nem magának vásárol, és nyomozó szervet kreálna a mobilcégből, volna itt egy probléma: a szolgáltatók egész egyszerűen képtelenek leellenőrizni, hogy az egyes személyek között milyen hozzátartozói kapcsolat van vagy lehet.
Az előfizetést nem lehet továbbértékesíteni vagy továbbadni (ajándékozni), csak ha az illető beazonosításhoz szükséges adatokkal együtt a szolgáltatót előzetesen tájékoztatja erről. Mert ha nem teszi meg, akkor a szerződése 15 napos határidővel felmondható.
Az egyik előírás szerint a feltöltőkártyás szerződés megkötését megelőzően a mobilszolgáltató köteles a hatósági nyilvántartásban ellenőrizni az előfizető „papírjait”. Ezzel az a gond, hogy mivel a hatályos jogszabályok szerint minden feltöltés egy-egy új szerződéskötésnek minősül, így elvileg minden feltöltéshez okmányellenőrzési petting társulna, ami lássuk be: életszerűtlen. Ezen az ellentmondáson nyilvánvalóan változtatni kényszerül majd a törvényalkotó, hiszen a feltöltőkártya-piac általános jellemzője, hogy a fizetések zöme elektronikus úton (ATM-eken, internetes utalásokon keresztül) történik – és ott nincs mód a személyi dokumentumok vizsgálatára, és az is általános szokás, hogy nem is a prepaid kártya tulajdonosa (vagy annak rokona) tölti fel az egyenleget. Például egy lakásriasztó rendszernél a szolgáltató, őrző-védő cégnél is lehet ez a jogosítvány, miközben a berendezést az ingatlan tulajdonosa bérli vagy éppen lízingeli.
De az is csak újabb ajtót csap rá a törvényalkotói logikára, hogy a külföldi állampolgárok okmányait magyar hatósági adatbázisban nem lehet ellenőrizni, így miközben a hazai prepaid szolgáltatásra szerződőket ciklikus, évenkénti önigazolásra kényszeríti a rendszer, a külföldiek nem is vehetnek már legálisan ilyen előrefizetéses szolgáltatást. Számukra mi marad legálisan? A telefonfülke?
A törvénymódosító pakknak mindezeknél fogva két olvasata van. Az egyik, hogy a belügyi tárca a terrorizmus elleni harc fokozására hivatkozva, ellenállás nélkül végigverte a saját elképzeléseit az egész jogalkotás előkészítő infrastruktúrán, az pedig, hogy volt-e bárki – például a területileg illetékes fejlesztési minisztériumból –, aki a telekommunikációs piac e szeletének sajátosságokra vagy a regulázás várható problémáira figyelmet irányított volna, most már mindegy, mert nem sikerült neki. A másik olvasat szerint a kormány a törvénymódosításba kódolt tankcsapdákkal tisztában van, de borítani akarta a mobiltelefonos szolgáltatási piacon kialakult staus quót, hogy valakit ezzel helyzetbe hozhasson. De az is benne van, hogy a két olvasat egyszerre érvényes.
Ha kíváncsi az ügy fejleményeire, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
