Tech hvg.hu 2016. április. 30. 16:45

Most végre a helyére tette az Apple a Twittert

Nem tudni, hogy a lehangoló első negyedéves pénzügyi eredmények hatására történt-e, mindenesetre az Apple más polcra tette a Twittert az App Store-ban.

Az Apple mellett a Twitter sem örömködhetett ezen a héten, első negyedéves eredményei nem voltak túl rózsásak. Hogy ez is benne volt-e az Apple döntésében, azt nem tudni, mindenesetre úgy döntött, más polcra, azaz más kategóriába teszi át a mikroblog oldalt. Tegnaptól már nem a közösségi hálózatok között található a Twitter (úgy tűnik, nem hasonlítható mondjuk a Facebookhoz), hanem átkerült a Hír kategóriába.

Szó se róla, nem volt rossz döntés, az Apple ugyanis csak arra a képre erősített rá, amelyet a Twitter is fest magáról, illetve azt tartotta szem előtt, miként is használják a weboldalt.

Apple

A Twitter elsősorban valós idejű híreiről és eseményeiről ismert, és a Facebooktól eltérően kevéssé koncentrál a kapcsolatokra. Ebben benne van az is, hogy a felhasználó követhet úgy egy másikat, hogy valójában nem is ismeri.

Az, hogy az Apple a helyére tette a Twittert, a lehető legjobb dolog, ami ez utóbbival történhetett. Ez a változás ugyanis elősegíti, hogy jobban szem előtt legyen, most ugyanis az első helyen áll az ingyenes híralkalmazások között.