Tech hvg.hu 2015. október. 29. 20:09

Már a falon át is képesek megállapítani, ki kicsoda a másik szobában – videó

A kémfilmek világát idézi az MIT kütyüje, amellyel a falon át is megállapítható, hogy ki van a szomszédos helyiségben.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem laboratúriumában fejlesztett RF-Capture névre hallgató készülék a falra erősítés után rádióhullámokat bocsát ki, amelyek visszaverődnek. Ezzel "kitapogatható", hogy milyen a fal másik oldalán álló személy feje, válla, keze és mellkasa, illetve ezek a testrészek hogyan mozognak. Ebből kapunk egy virtuális sziluettet az illetőről, ha pedig többen vannak a túloldalon, mindig meg lehet állapítani a monitoron, hogy ki kicsoda.

BGR

A technológiáról elsőként a kémfilmek juthatnak eszünkbe, de a kémkedésnél jóval hétköznapibb szituációban is hasznos lehet a rádióhullámokat használó szerkezet. Ahogy azt a fejlesztésben részt vevő egyik szakember a Vice-nak elmondta: túszejtés során például a mozgás jellegéből meg lehet állapítani, hogy az épületben hol vannak a túszok és hol a túszejtők, így könnyebb megtámadni a bűnözőket.

A fejlesztők ígérete szerint már csak nagyon keveset kell csiszolni a technológián, egy éven belül kereskedelmi forgalomban lehet a szerkezet.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.