Tech hvg.hu 2015. szeptember. 25. 21:00

Videók: így álltak sorba a felhasználók az új iPhone-okért

Jó pár országban ma kerültek a boltokba az új iPhone-ok, rengetegen álltak sorba értük.

Ugyan előrendelési lehetőség is van az iPhone 6s-re, de nem kevesen voltak, akik biztosra akartak menni, és inkább vállalták, hogy lesátoroznak, sorban állnak, hogy mindenképp ott legyenek, amikor kinyit az Apple-bolt, és az elsők között kaparintsák meg az új modelleket.

Korábban már beszámoltunk egy magyar fiatalember ezzel kapcsolatos „sikeréről”, most pedig a Fortune cikke alapján mutatunk néhány videót: így találkoztak a legelszántabb Apple-fanok először az iPhone 6s-sel és 6s Plusszal.

 

 

 

 

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.