Ha valakinek nemcsak személyes Instagram és/vagy Twitter-fiókja van, akkor ez az alkalmazás óriási segítség, hiszen időzíteni is lehet vele a posztokat, sőt van egy még jobb funkciója, hogy a lehető legtöbb lájkot szerezze.
Manapság már nem elég, ha egy énekesnek, sportolónak, vállalkozónak, vagy bármilyen szakmát űző cégnek, személynek van Facebook-oldala. Ha a fiatalokat (is) el szeretné érni, akkor már egy Instagram-fiók is dukál. Persze a személyes és szakmai profilra is lehet sokszor ugyanazt tenni, illetve az is előfordulhat, hogy valaki több fiókot is kezelne. Ilyen esetekben komoly segítség az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető Publish alkalmazás.
Az app az instagramos mellett a twitteres fiókokat is tudja kezelni, így bármelyikkel regisztrálhatunk a kettő közül, majd posztolhatunk is. Írhatunk egy szöveget, illetve alul automatikusan megjelenik a fotóink és videónk listája, ebből ki lehet választani, amelyiket megosztanánk. Ha ez megvan, a papír repülőt ábrázoló ikont kell megnyomnunk és rajta tartani az ujjunkat.
Ekkor 3 lehetőség jelenik meg: a felső ikonnal azonnal posztolhatunk, a bal oldalival időzíthetjük a megosztást (hónap, nap, óra, perc kiválasztásával), a jobb oldali pedig az igazi különlegesség, ugyanis itt az alkalmazásra bízzuk a posztolást. A szolgáltatás figyeli, hogy követőink mikor vannak fent leginkább az Instagramon és mikor jön a legtöbb lájk, ezeket figyelembe véve a legjobb időpontot kiválasztva posztol, hogy minél több emberhez eljusson és minél több szívecskét kapjon.
Amennyiben inkább Facebook, Twitter, LinkedIn és Tumblr-fiókokat kezelne böngészőben, ezen az oldalon teheti meg gyorsan és egyszerűen.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.