Továbbra sincs javulás egy már több éve létező gondban: rengeteg energiát pocsékolnak el a tétlen adatközpontok.
Már hét évvel ezelőtt feltárta a McKinsey egyik jelentése, hogy az adatközpontok akár 30 százaléka funkcionálisan halott lehet, és az Uptime Institute 2012-es jelentése is hasonló megállapításra jutott.
Sajnos a helyzet továbbra sem javult, egy új tanulmány ugyanis megállapította, hogy magyjából minden harmadik fizikai szerver „zombi”, úgy használ energiát, hogy semmi hasznosat sem csinál – számolt be róla a Computerworld.
A Stanford Egyetem kutatói a TSO Logic (egy energiahatékonysággal kapcsolatos szoftverekkel foglalkozó cég) által összegyűjtött adatokat vizsgálta – ezek közel 4000 szervert érintettek. A szervereket zombiknak (kómásaknak) nyilvánították, ha legalább hat hónapja nem tettek semmit.
Az egyharmados arány elképesztő, a kutatási eredményeket az egyik tudományos munkatárs vádiratként emlegeti, hozzátéve, hogy nem technikai, hanem üzemeltetési és menedzsmenttel kapcsolatos problémáról van szó.
A probléma valóban égető, hiszen az IDC szerint 2015 végére kb. 42,8 millió fizikai szerverrel lehet számolni a világon. A Computerworld cikke egy tavalyi tanulmányt is idéz, amely szerint egyedül az Egyesült Államokban az adatközpontok 91 milliárd kWh elektromos energiát használtak fel 2013-ban, és ez a szám várhatóan 53%-kal fog nőni 2020-ra. A becsült energiafogyasztást akár 40 százalékkal lehetne csökkenteni a zombi szerverek kiszűrésével, leállításával.