A Microsoft ugyan nem jelentett be saját számítógépet a tajvani Computexen, azonban egy sor, a Windows 10-zel együtt emlegetett hardverújdonságra felhívta a figyelmet.
Bár az IDC szerint a PC-ipar nem fog túl sokat kamatoztatni a Windows 10-ből (annak ingyen elérhető frissítése miatt), sőt esést prognosztizált az iparág számára, a Microsoft és partnerei bizakodóbbak, és a redmondi cég egy egész, a Windows 10 köré épített univerzumra hívta fel a figyelmet az idei, tajvani Computexen.
Egyre több partnerrel dolgoznak együtt annak érdekében, hogy a már meglévő eszközökön is megfelelő és zökkenőmentes legyen a Windows 10-re frissítés, de emellett fókuszba tették azokat az újdonságokat is, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók megismerjék a Windows 10 kibővített képességeit.
Nick Parker, az OEM divízió alelnöke többek között olyan vadonatúj PC-ket mutatott be, amelyek már kifejezetten a Windows 10-re készültek.
Néhány asztali gépet és notebookot kifejezetten játékosoknak készítettek, ezekbe a gépekbe csúcskategóriás grafikus áramkörök, nagyteljesítményű CPU-k, tekintélyes memória került, de a hangminőség és az energiahatékonyság is elsőrendű. Példaként a Dell Alienware 51-et, illetve az Origin Milleniumot említette az alelnök. Szóba került egy „játékos” notebook is, az MSI GT72 Dominator Pro – ez az első olyan hordozható, amelyik képes a szemmozgás követésére.
Az újdonságok között hallhattunk a 23,8”-es Acer Z3-710, egy all-in-one PC-ről, amely mindössze három és fél centi vastag, viszont fantasztikus számítási teljesítményt és javított audió tulajdonságokat kínál.
Az ASUS Transformer Book T100HA egy "kettő az egyben" laptop, azaz lecsatolható a billentyűzete, és akkor már egy 8.45 mm vastag, 580 grammos tabletként használható. Hálózatfüggetlen működési ideje 14 óra. Fantasztikusak az ASUS Zen AiO Z240 specifikációi is: négymagos Intel Core i7 processzor, Nvidia GTX 960M grafikus kártya, 3D kamera és hathangszóros sztereó hangrendszer.
A HP új x2-je is egy kettő az egyben notebook, a tablet egy innovatív mágneses csukló kialakításnak köszönhetően egyszerűen levehető, s a Windows 10-nek köszönhetően a felhasználók gond nélkül válthatnak a tablet és a PC mód között. Bemutattak még egy új HP-tabletet, forradalmi jegyzetelési lehetőséggel, amelynek köszönhetően jobban kihasználható az új Edge böngésző.
A kettő az egyben kategóriával kapcsolatban Parker külön is kiemelte azt az innovációt, amellyel a vékony és könnyű eszközöket, valamint az egyedi formákat kemény hardverspecifikációkkal társítják. Az ilyen készülékek így kihasználhatják a Windows 8.1 előnyeit, illetve fantasztikus Windows 10-es gépekké válhatnak a frissítés után. Példaként az Acer R13-at, az ASUS T3000 Chit, a HP Spectre X360-at, a Lenovo Thinkpad Yoga 12-t és a Toshiba Portege’ Z20t-t említette az alelnök.
Először mutatták meg a nyilvánosságnak a Windows 10-re optimalizált Dell XPS 15-öt. A notebook a keretnélküli kijelzőjével domborító XPS 13 utódja, és hasonló kijelző-megoldásának köszönhetően ugyancsak légies a megjelenése.
Az új Toshiba Astrea számítógépnek Ultra HD 4K kijelzője lesz, a belsejében hatodik generációs Intel Core processzor dolgozik, arcfelismerő kamerája pedig támogatja a Windows Hellót.