Az online elérhető tartalmak és az okoseszközök véget vetnek a hagyományos tévézés aranykorának. Olyannyira, hogy a tévézéshez többé már tévére sem feltétlenül van szükség: a felnőtt netezők 80 százaléka a tévé helyett (vagy a tévé mellett) legalább egy másik eszköz képernyőjén (is) szokott filmeket, sorozatokat, videókat nézni – derül ki az eNET–Telekom Jelentés az internetgazdaságról című friss kutatásából, amely a hazai tévénézési szokások változásaival foglalkozik.
A 2014. december vége és 2015. január eleje között végzett kutatás szerint az okostelevíziók elterjedtsége hazánkban jelenleg 17%-os a felnőtt netezők körében. Ez egyelőre még alacsony a hagyományos televíziókéhoz képest, a jövőben azonban jelentős mértékű bővülés várható, ugyanis további 12%-uk tervezi a következő egy év során ilyen készülék vásárlását.
Az okostévével rendelkező netezőknek már több mint kétharmada legalább részben ki is használja készüléke többletfunkcióit, melyek közül a más eszközökről történő saját médiatartalmak megtekintése (84%), a videónézés (83%) és a böngészés (73%) jár az élen. Alkalmazásokat már a válaszadók kétharmada szokott futtatni okostévéjén.
Harc a képernyők között
A hagyományos tévénézés mellett egyre nagyobb teret hódít az egyéb képernyőkön történő mozgóképes tartalomfogyasztás, és az ehhez szükséges eszközök már a felnőtt magyar internetezők többségének rendelkezésére is állnak: laptopot 66%, okostelefont 62%, asztali számítógépet 60%, tabletet pedig 34% használ.
A mozgóképes tartalomfogyasztás terén mind a négy eszköz esetében az online videónézés dominál. A laptoppal és az asztali számítógéppel rendelkezők háromnegyede, a tablet és az okostelefon tulajdonosoknak pedig már több mint kétharmada szokta készülékét legalább időnként videónézésre (is) használni. Az élő tévéműsor megtekintése, valamint a tévéműsor visszanézése egyelőre kevésbé jellemző. Mindkettő a laptopot használók körében a legnagyobb arányú, de még esetükben sem éri el a 20% (élő), illetve a 40%-ot (visszanézés).
Tévézés másképp
Már nem csak az tehát a kérdés, hogy milyen tartalmat fogyasztunk, hanem az is, hogy milyen képernyőn tesszük azt. Bár a tévé szerepe továbbra is sokak számára meghatározó, kizárólagossága megszűnőben van, mivel már a felnőtt netezők 80%-a legalább egy másik eszközt is használ a tévé mellett vagy helyett mozgóképes tartalmak fogyasztáshoz. A tévének így folyamatosan meg kell küzdenie a figyelemért a többi képernyővel. A tabletek és az okostelefonok mobilitásuknak és könnyű használhatóságuknak köszönhetően a tartalomtípusok mindegyikénél egyre meghatározóbbá válnak, hiszen segítségükkel bárhol és bármikor, akár hagyományos tévénézés helyett, akár közben is tudunk tartalmakat fogyasztani. A fogyasztás módját is megváltoztatták, mivel ezeket jellemzően egyedül, míg a tévét inkább közösen használjuk.