Agresszív terjeszkedésbe kezd ingyenes internetszolgáltatás terén a Facebook, a UPC pedig bár nem ingyen, de korlátlan mobilnetet ad. Ezekről is olvashat a hét legkattintottabb tech hírei között.
Jön az ingyenes internet: 100 országban lesz év végéig
Agresszív terjeszkedésbe kezd a Facebook, a tervek szerint 2015 végére 100 országba viszik el a némileg korlátok közé szorított, viszont teljesen ingyenes netszolgáltatásukat.
Személyesen a Vasembertől kapott bionikus kart egy 7 éves kisfiú – videó
Maga a Vasember, illetve a képregényből forgatott filmben őt alakító Robert Downey Jr. vitte el a bionikus végtagot annak a szuperhősrajongó kisfiúnak, akinek jobb karja csak részlegesen fejlődött ki.
Minden ügyfélnek járó korlátlan mobilnettel erősít a UPC
A korlátlan telefonálás és sms-ezés helyett az adatmennyiséget tekintve korlátlan mobilnetre helyezi a hangsúlyt mobilszolgáltatásában a UPC. Az új, Freedom névre hallgató tarifákat ma mutatta be és tette elérhetővé a szolgáltató.
Nem a háttérhatalom titka: ezért van 10 óra 10 percre állítva az összes karóra
A mostanában sokszor emlegetett Apple Watch összes hivatalos fotóján 10 óra 9 perc 30 másodpercre vannak állítva a mutatók. Ennek okát nem a dizájnerfőnök Jony Ive agytekervényeiben, hanem egy több mint 80 éves szokásban érdemes keresni. Merthogy minden valamirevaló óráról főleg ilyen képeket lehet látni.
Simán és jogosan kirúghatják, ha péntek este bulifotót posztol a Facebookon?
A közösségi média terjedésével egyre több olyan tartalom válik nyilvánossá a munkahelyeken, melyek régebben csak a céges folyosókon vagy a liftben elejtett pletykák szintjén léteztek. A munkavállaló egy-egy meggondolatlan posztja vagy a felettesén élcelődő kommentje miatt adott esetben akár felmondásra is számíthat, de sok függ attól is, hogy az adott cég rendelkezik-e erre vonatkozó munkahelyi belső szabályzattal – vélik a a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda jogászai.