Tech hvg.hu 2015. január. 15. 08:01

Megjelent a munkahelyi Facebook

Megjelent a Facebook munkahelyi verziója, amelyet néhány cég már el is kezdhetett tesztelni. A szolgáltatással elkülöníthető lesz a munka és a magánélet.

Szakértők értesüléseire hivatkozva még novemberben megírtuk, hogy januárban akár már meg is jelenhet a Facebook munkahelyi verziója. Az idő a The Wall Street Journal informátorait igazolta, ugyanis a közösségi oldal képviselői tegnap tényleg bejelentették és élesítették a szolgáltatást. A legtöbb embernek és cégnek azonban még egy kicsit várnia kell, hogy használhassa, hiszen a bevezetést fokozatosan hajtják végre: először csak néhány tesztelő cég próbálhatja ki, majd a visszajelzések után mindenki számára elérhető lesz. A szolgáltatáshoz már – itthon még nem letölthető – iPhone-os alkalmazás is van, hamarosan az androidos is érkezik.

Facebook

A Facebook at Work mobil app fenti képernyőképeiből is kiderül, hogy a szolgáltatás ugyanúgy néz majd ki, mint a sima Facebook, viszont csak a cégek munkatársai érhetik el, és személyes profilon keresztül nem érhető el. Ezzel teljesen elkülöníthetjük a munkánkat és a magánéletünket, szakmai és privát profilunkat.

A cég voltaképpen már 10 éve dolgozik a szolgáltatáson, hiszen a Facebook dolgozói már a kezdetektől ezt a rendszert használják a munkahelyi kommunikációra, a feladatok szervezésére, fájlok megosztására, közös munkára.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.