Tech hvg.hu 2015. január. 12. 08:01

Itt megnézheti: ilyen lesz az összelegózható okosóra - videó

A Google egyik részlege a moduláris mobil után az összelegózható okosórán is dolgozik. A szíj részeinek cseréjével olyan funkciókkal láthatjuk el az órát, amilyenekhez épp kedvünk van.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Google egyik részlege, a Phoneblocks a jövő telefonján, az összelegózható részekből álló, moduláris mobilon dolgozik. Az első prototípusról már videó készült, amit itt nézhet meg. A fejlesztő csoport az Intel támogatásával egy újabb hasonló projektbe vágta a fejszéjét, Blocks néven ugyanis a moduláris okosórát készít. Az ötlet még annyira kezdetleges, hogy a tervek szerint a nyáron a Kickstarteren is próbára tennék, és ha ott sikere lesz, akkor év végén dobnák piacra. Az alap ára 150 dollár (kb. 40 ezer forint) lenne, a cserélhető modulok ára pedig 20 és 40 dollár között várható.

Blocks

A moduláris eszközök lényege, hogy ha valami tönkremegy, vagy csak egyszerűen elavul rajta, akkor azt az adott egységet ki lehet cserélni rajta, nem kell új készüléket venni. Az okosóra szíját viszont kényelmesebb változtatni, így még több lehetőség van benne. A Blocks esetében például lesz egy modul a GPS-hez, ha arra szükségünk van, de ha például futni megyünk az órával, akkor kicserélhetjük majd a pulzusmérő modulra. Sőt, ahogy a bemutató videón is látszik, nem csak a specifikációk, hanem a kijelzők is cserélhetők lesznek.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.