Tech hvg.hu 2014. december. 31. 07:02

Meglepő lista: ilyen okostelefonokat vettek legtöbben karácsonyra

Az Apple és a Samsung után egy viszonylag meglepő szereplő ugrott be a karácsony slágertelefonjainak toplistájára. (Nem, nem a Xiaomi.) De már az első két szereplő sorrendje is szokatlan.

Több neves gyártót megelőzve a Microsoft került a karácsonyi telefonvásárlós toplista harmadik helyére a Flurry elemzőcég szerint. A vállalat 600 ezer alkalmazás felhasználóit követi, innen tudja, hogy milyen típusú készülékeket aktiváltak újonnan a karácsonyi időszakban a felhasználók.

A népszerűségi listán már az első két hely is meglepő, mert bár az általában is két legnépszerűbb Samsung és Apple végzett az élen, viszont nem ebben a sorrendben. A Flurry nemzetközi adatai szerint az aktivált készülékek 51,3 százaléka volt iPhone (legtöbbjük jó eséllyel iPhone 6 és 6 Plus), a Samsung telefonjainak részesedése pedig csak 17,7 százalék volt. A harmadik helyen a már említett Microsoft-féle Nokia Lumia mobilok kerültek, 5,8 százalékkal. (Bár a brand hivatalosan már Microsoft Lumia, a most eladott telefonok még Nokia Lumia néven kaphatók.)

Flurry

A lista negyedik helyén az 1,6 százalékos Sony áll, utána a top 5-be még az 1,4 százalékos LG fért be. A Flurry adatai szerint utánuk a Xiaomi, a Huawei és a HTC következik, de ők már 1 százaléknál kevesebbet tudtak kihasítani a karácsonyi mobilos tortából.

A december 19. és 25. közti időszakot vizsgáló Flurry adataiban a jól megválasztott intervallum miatt jó eséllyel az is benne van, aki (karácsony előtt néhány nappal) magának vett telefont, és persze azok is, akik karácsonykor tudták meg, hogy mi is az ajándékuk. Szintén az ünnepkörhöz köthető a Xiaomi és más kínai gyártók szokásosnál gyengébb szereplése: az ázsiai piacokon a karácsony nem számít kiemelt ajándékozási időszaknak.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.