Tech MTI 2014. december. 11. 21:10

90 millió forintot adtak egy ősrégi Apple-gépért

A vártnál kisebb összegért, de átszámítva még így is 90 millió forintért kelt el az Apple egyik legelső, igencsak kezdetleges személyi számítógépe egy csütörtöki New York-i árverésen.

A Christie's aukciósház közlése szerint egy meg nem nevezett vásárló 365 ezer dollárt fizetett az őskomputerért, az utolsó Apple-1-ért, amelyet a cég egyik alapítója, a három éve elhunyt Steve Jobs saját maga adott el 1976-ban egy vevőnek szülei Los Altos-i garázsából. Az aukciósház előzetesen 400 és 600 ezer dollár közötti eladási árra számított.

Apple

Októberben egy másik példányért, amelyet Jobs üzlettársa, Steve Wozniak saját kezével szerelt össze 1976-ban a nevezetes garázsműhelyben, 905 ezer dolláros (225 millió forint) rekordárat fizetett a dearborni Henry Ford Múzeum.

A Wozniak által tervezett, faburkolatú Apple-1 kultikus státust élvez a gyűjtők körében.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.