Tech hvg.hu 2014. november. 05. 20:38

Máris több tízmillió forintot ér egy 13 éves fiú találmánya

Több százezer dollárral, azaz sok tízmillió forinttal szállt be egy 13 éves amerikai fiú ötletének megvalósításába az Intel.

A kaliforniai Shubham Banerjee még 12 évesen keltette fel a szakmai közönség figyelmét, amikor a Fehér Házban mutatta be nagyon olcsón kihozható Braille-nyomtatóját, mellyel nagyot lendíthet a látásukat elvesztett emberek kommunikációján. A fiú akkor Legóból építette meg az eszköz prototípusát, melynek agya egy Intel Edison chip volt.

Braigo Labs

A Venture Beat beszámolója szerint az azóta 13. évét betöltő iskolás fiút a ma elérhető Braille-nyomtatók árcédulái ihlették: ezek az eszközök általában 2000 dollárnál kezdődnek, azaz 500 ezer forintba kerülnek. Banerjee találmánya ennél jóval kevesebből kihozható, a fiú által létrehozott Braigo Labs nevű cég 500 dollárnál (kb. 125 ezer forint) olcsóbban tervezi piacra dobni a gépet. A gyártás beindítását most az Intel több százezer dolláros (több tízmillió forintos) tőkéje segíti.

A jelenleg szabadalmaztatás alatt álló technológiát a nyomtatás mellett dinamikus Braille-kijelzőként is lehet majd használni, ami azt jelenti, hogy manapság 1,5 millió forintba kerülő eszközöket is ki lehet majd váltani vele.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.