Tech hvg.hu 2014. október. 20. 11:01

Programozni tanul? Versenyt hirdet az NNG

A navigációs szoftvereket fejlesztő NNG harmadszor rendezi meg országos C++ programozó versenyét, amelyre informatikushallgatók és tapasztalt szakemberek jelentkezését is várják. A fődíj egy utazás a világ legnagyobb számítógépes- és videojáték konferenciájára, a Los Angeles-i E3 Expóra.

A C++ Grand Prix by NNG versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják október 28-ig: diákokat és a szakmában dolgozókat egyaránt. Mivel a feladatsort az NNG fejlesztői úgy állítják össze, hogy az főleg a problémamegoldó készséget és a programozói gondolkodást tesztelje, a diákok és a szakemberek egy mezőnyben küzdenek majd. A tavalyi verseny győztese is egy diákokból álló csapat lett, akik közel 100 másik teamet utasítottak maguk mögé, köztük tapasztalt szakembereket is.

A programozóverseny egy online selejtezővel indul az október 28-i nevezési időszak lezárását követően. Ennek eredményes teljesítése után az NNG szakmai zsűrije választja ki azt a legjobb tíz csapatot, amely az élő döntőben száll versenybe az első helyért. A nyertes csapat jutalma egy utazás Los Angelesbe az E3 Expóra, a világ legnagyobb számítógépes- és videójáték konferenciájára 2015 júniusában. A második helyezett csapat minden tagja az elsők között lehet tulajdonosa egy-egy Apple Watch-nak, a harmadik helyezettek pedig egy-egy Hermann Miller Celle széket vihetnek haza.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.