Tech hvg.hu 2014. április. 17. 16:56

Jó hír: Androidra is megérkezett az egyedülálló selfie-készítő app

Kilenc hónappal azután, hogy az App Store-ba bekerült, androidos telefonokra is elérhetővé vált az az app, amellyel egészen különleges selfie-ket készíthetünk.

Gyakran előfordul, hogy egy app először az Apple alkalmazásboltjába kerül be, és gyakran hónapokat kell várni, hogy Androidra is megjelenjen, ha egyáltalán megjelenik erre a platformra.

Több hónapos késéssel jelent meg a Frontback nevű app androidos változata is, viszont egy valóban különleges appal bővült a választék. Az alkalmazás lényege, hogy selfie készítésekor mind a két kamerát lehet használni: először a hátsó elkészíti mondjuk egy táj képét, majd egy másodperc múlva az elöl lévő kamera az arcunkat fotózza le, és a két képből végül egy lesz, amelyhez akár szöveget is adhatunk. A nem mindennapi selfie-t megoszthatjuk a legnagyobb közösségi oldalakon, és betehetjük a Frontback saját gyűjteményébe is.

Az app roppant sikeres lett már az App Store-ban is, több mint egymillióan letöltötték már, és a külföldi celebek, sőt államférfiak körében is igen népszerű. A Twitter is felfigyelt erre a sikerre és – ahogy arról mi is beszámoltunk – felvásárlási ajánlatot is tett az app mögött álló vállalkozásnak. A kétfős cég azonban, meglepő módon, visszautasította az óriás milliós ajánlatát.

A Frontbacket tehát mostantól már az androidosok is letölthetik telefonjukra, úgyhogy felkészülhetünk arra, hogy elárasztják majd a Facebookot és a többi közösségi oldalt az ilyesfajta, menő selfie-k.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.