Tech MTI 2014. március. 07. 08:40

Betiltaná a Facebookot és a YouTube-ot Erdogan

A YouTube internetes fájlmegosztó és a Facebook közösségi oldal betiltásával fenyegetőzött egy csütörtök esti tévés interjújában a török miniszterelnök, akinek kormánya korrupciós botrányba keveredett.

A tilalmat a március 30-i önkormányzati választások után vezetné be Recep Tayyip Erdogan, aki úgy fogalmazott, hogy több új intézkedést vezetne be a kormány, és ezek között van e honlapok tilalma. Az nem derült ki az ATV kereskedelmi tévében leadott interjúból, hogy miket tervez még.

December óta a kormány felső köreihez tartozó többtucatnyi tisztségviselő ellen emeltek vádat korrupcióért, emiatt az ellenzék követeli Erdogan lemondását. Az illetők lehallgatott telefonbeszélgetései közül, amelyek alátámasztják korrupt cselekedeteiket, ismeretlenek a múlt hét óta többet feltettek a szóban forgó internetes felületekre. Feltettek két olyan beszélgetést is, amely a miniszterelnököt kompromittálja. Nem teljesen biztos azonban, hogy e felvételek valódiak.

Erdogan egy szerdai sajtóértekezletén közölte, hogy hajlandó távozni a politikai életből, ha pártja összességében nem az első helyen végez a márciusi önkormányzati választásokon. 2002-es hatalomra kerülése óta az Erdogan vezette, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nem veszített el egyetlen választást sem, de a Sonar közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint a párt az utóbbi hónapokban veszített támogatottságából, 40 százalék környékén áll, pedig a 2011-es parlamenti választásokon a szavazatoknak majdnem az 50 százalékát megszerezte.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.