Tech hvg.hu 2014. február. 05. 16:01

Egyedülálló mobilkommunikációs képzés indult az SZTE-n

Az országban egyedülálló, négy féléves, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár szerdán Szegeden.

A több mint húszéves szegedi kommunikációszakos oktatás akkor nyújthat a jövőben is jól konvertálható, széles körben alkalmazható tudást, ha folyamatosan lépést tart a technológiai újdonságokkal - mondta a professzor az új speciális képzésről tartott sajtótájékoztatón.

Az ingyenesen elvégezhető, 13 kurzusból álló speciális modul célja, hogy a közösségi média és a mobilkommunikációs eszközök alkalmazását a hallgatók ne csak felhasználói szinten sajátítsák el. A hallgatók betekintést nyerhetnek egyebek mellett az alkalmazástervezés és a közösségi marketing területére is.

MTI / AP / Li Dzsin Man

Balogh Csaba, a képzés vezetője elmondta, hogy a diákok megismerhetik a digitális kultúrával és az információs társadalommal kapcsolatos kutatásokat, a tartalomszolgáltatás és a mobilkommunikáció alapjait, illetve gyorsan változó trendjeit. Az oktató hangsúlyozta, nagy a piaci igény az infokommunikáció terén elméleti tudással és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek iránt.

A képzésben a tanszék és a Magyar Telekom Dél-alföldi régiója mellett a POSSIBLE magyarországi irodájaként működő a CarnationGroup, a kirowski Isobar, a HVG és az SZTE Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportjának szakemberei vesznek részt. A szervezetek nem csak előadásokkal és gyakorlati oktatással, hanem a hallgatóknak kínált izgalmas lehetőségekkel is segítik a kommunikáció szakosok szakmai fejlődését.

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.