A jövőben a Facebook nem csak arra lesz alkalmas, hogy megosszuk a felületén a számunkra legfontosabb pillanatokat, hanem arra is, hogy komplex problémákat oldjunk meg a segítségével – írja Facebook-oldalán a közösségi portál tizedik születésnapja alkalmából Mark Zuckerberg.
"Ma van a Facebook tizedik születésnapja" – írja Facebook-oldalán Mark Zuckerberg.
A közösségi portál alapítója hozzáteszi: "Idáig ez egy csodálatos utazás volt, és hálás vagyok, hogy részt vehettem benne. Ritka, ha valaki ennyi ember életét meg tudja érinteni. Mindennap próbálom figyelmeztetni saját magam, hogy minden napból hozzam ki a legtöbbet, és a lehető legnagyobb hatást gyakoroljam az emberekre."
Zuckerberg azt írja, az emberek gyakran kérdezik tőle, mindig tudta-e, hogy a Facebook egyszer azzá válik, ami ma, a válasza azonban az: semmiképpen.
A Facebook atyja mindig is fontosnak tartotta, hogy az emberek kezében meglegyen a hatalom ahhoz, hogy kapcsolatban maradjanak, és hogy fel tudják építeni a saját közösségeiket. Sokat morfondírozik azon, tíz évvel ezelőtt miért pont nekik sikerült elindítani a Facebookot, amikor diákként sokkal kevesebb eszköz volt a kezükben, mint például egy komoly cégnek. A válasz szerinte annyi: őket jobban érdekelte ez a kérdéskör.
"Minket sokkal jobban érdekelt, hogy összekössük a világon élő embereket, mint bárki mást, és ez most is így van" – tette hozzá.
Arra is kitér, hogy az elmúlt tíz évhez képest sokkal izgatottabb a következő tíz évet illetően. Úgy látja, az évek során kiépült rendszer most már alkalmas arra, hogy egyre nagyobb és egyre fontosabb problémákat oldjanak meg a segítségével.
Abban bízik, hogy a Facebook a jövőben nem csak arra lesz alkalmas, hogy megosszunk egymással fontos pillanatokat, hanem arra is, hogy megválaszoljunk bizonyos kérdéseket és megoldjunk komplex feladatokat.
Zuckerberg mély felelősséget érez és mindent megtesz azért, hogy ennek a közösségnek a tagjait szolgálja. "Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az utazásnak" – zárja sorait a Facebook alapítója. A teljes bejegyzést itt olvashatja el.
A hvg.hu átfogó cikket közöl a Facebook tizedik születésnapja alkalmából.