Egy elemzői információ szerint az Android platform egy-két éve bevett sztenderd méretében készíti következő telefonját az Apple.
Egészen sokféle pletyka röppent fel már a tavaly ősszel debütált iPhone 5s képernyőméretével kapcsolatban is, de az aktuálisan legújabb készüléknél az Apple végül megtartotta az iPhone 5-nél bevetett 4 colos méretet. Az elmúlt hetekben már az idén esedékes, várhatóan iPhone 6 néven érkező készülékkel kapcsolatban mentek a találgatások, amik egy új információ szerint kicsit túllőttek a célon.
A Cowen and Company elemzője szerint a következő generációs iPhone nem a korábban emlegetett 6 colos, phablet méretben érkezik, a képernyő 4,8 colos lesz. Timothy Arcuri ezt az Apple beszállítói láncából szerezte az információt. Arról viszont egyelőre semmit nem lehet tudni, hogy a nagyobb mérethez mennyivel nagyobb felbontást társít majd a vállalat.
Ha igaznak bizonyul a 4,8 col, akkor az új iPhone képernyőmérete lényegében megegyezik majd azzal, ami az androidos csúcstelefonok bevett mérete volt 2012-2013-ban. Sokak szerint ez a lélektani határ egyben a klasszikus mobilként való használhatóság határát is jelenti.
Ha kíváncsi az idei év többi csúcskategóriás telefonjára, itt találja őket.