Tech hvg.hu 2013. október. 08. 09:16

Index: 10 milliárdos támogatást vont vissza az NFÜ

Visszavont 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást az NFÜ, miután a megbízott cégek 9-10 hónapja késtek a szélessávú hálózati fejlesztések megkezdésével – írja az Index. A nyertesek listája egyébként már februárban gyanút keltett.

Már biztos, hogy Magyarországon nem mindenki számára lesz elérhető szolgáltatás az alapszintű szélessávú internet, pedig az ország kötelezettséget vállalt, hogy eleget tesz az Európai Bizottság által elvárt infrastruktúrafejlesztésnek – írja az Index. A lap szerint befuccsolt a szélessávú körzethálózati fejlesztések nagy része, mert az uniós forrásokból finanszírozott projektek győztesei nem kezdték meg a pályázatokban vállalt munkákat.

Az NFÜ 2012-ben kiírt húszmilliárd forintos közbeszerzésén öt kft. összesen 12,5 milliárd forintot nyert el. Az Index információi szerint az NFÜ most elállt ennek az öt cégnek összesen 13 projektjétől. A cégek így 10,3 milliárd forintos üzlettől esnek el.

Az elállás oka, hogy a monitoring vizsgálat során kiderült, nem valószínűsíthető, hogy határidőre bármi is elkészül a hálózatokból, a tervezetthez képest 9-10 hónapos a késés, és eddig még úgysem fizettek ki semmit az uniós pénzekből. A legnagyobb vesztes a Micronet Optikai Hálózatfejlesztő Kft. 4,3 milliárd forintos megrendeléstől esik el, a Regio Optikai Hálózatfejlesztő Kft. 3, a Pannon, a Pátria és a Ponet pedig nagyjából 1-1 milliárdot bukik – írja a lap.

Az öt cég megbízása már februárban, az NFÜ-s közbeszerzés eredményének kihirdetése után magára vonta a sajtó figyelmét. Kiderült ugyanis, hogy mindegyiket néhány héttel a pályázat beadási határideje előtt ugyanazon a napon, ugyanakkora tőkével alapították, ugyanoda lettek bejelentve, és szinte azonos volt a tulajdonosi körük. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azonban nem aggódott ezen – teszi hozzá a lap.

Az Index úgy tudja, hogy az NFÜ most a 13 projekt korábbi veszteseivel igyekszik pótolni a kieső cégeket. Ez a törekvés azonban egyelőre kevés sikerrel járt, mert eddig csak 1,5 milliárd forintnyi munkára találtak vállalkozót.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel