Nem változtat az MTS, Oroszország legnagyobb mobilcége a korábbi stratégián, így az iPhone-ok továbbra is kegyvesztettnek számítanak a szolgáltatónál - írja az investor.hu. A mobilszolgáltató az Apple helyett a Nokiát favirozálja.
Az MTS még tavaly döntött úgy, hogy nem forgalmazza az Apple telefonját. Indoklásuk szerint az iPhone-ok eladása csak veszteséget jelentett számukra, mivel az amerikai vállalat általában igen komoly összeget vár el a telekomcégektől, hogy azok egyáltalán forgalmazhassák mobiljaikat - írja az investor.hu. Az Apple ezután veszített részesedéséből az orosz piacon, az IDC szerint az első negyedévben csupán 8,3 százalékuk volt az egy évvel korábbi 9 százalék helyett.
Az MTS fő partnere a Microsoft és a Nokia lett, a Lumia és Windows Phone értékesítések pedig jól szerepelnek mostanában. Az invester.hu beszámolója szerint a WP a piac 8,2 százalékát teszi ki Oroszországban, vagyis szinte ugyanannyi Windows Phone fogy, mint amennyi iPhone az országban.