A Google újra leépítést hajt végre a tavaly megszerzett Motorola Mobilitynél. A mobilgyártó alkalmazottainak több mint 10 százalékát elküldik – értesült a Wall Street Journal.
A gazdasági lap információi szerint a Motorola e-mailben tájékoztatta alkalmazottait a munkaerő több mint 10 százalékára, nagyjából 1200 emberre vonatkozó leépítésről. A lépés a gyártó amerikai, kínai és indiai alkalmazottait érinti.
A Google tavaly augusztusban már végrehajtott egy komolyabb leépítést, akkor a több mint 15 ezres Motorolából egy 11 ezer fős cég lett.
A Motorolánál eközben már javában készül a Google első teljesen saját csúcsmobilja, melyet a várakozások szerint idén nyáron mutatnak majd be.