Tech hvg.hu 2013. február. 28. 08:30

Eltűnnek a Samsung saját rendszerű mobiljai

A gyártó nagy reményekkel indította útjára Badát, mára azonban belátták, hogy nem fognak tudni értékelhető részt megszerezni vele a piacból.

Nem lesz több Bada rendszerű újdonság a piacon, írja a Samsung hivatalos információira hivatkozva a The Verge. A dél-koreai gyártó saját fejlesztésű operációs rendszere azonban nem teljesen szűnik meg, integrálják ugyanis újabb saját próbálkozásukba, a Tizenbe.

A Tizen mögött egy független szervezet áll, de a gyakorlatban éppen annyira a Samsung oprendszere, mint amennyire az Android a Google platformja: a Tizen Associationt a Samsung és az Intel vezetésével alapították.
Így néz ki a Tizen OS
Az új operációs rendszer - legalábbis elméletben - megfelelő menekülési útvonalat jelenthet a Samsung számára abban az egyre biztosabban bekövetkező esetben, ha a Motorolát immár birtokló Google valóban megjelenteti az eddigi Nexusoknál sokkal jobban sajátként kezelt szupermobilját, és a későbbiekben is előnyöket biztosít a Motorolának, háttérbe szorítva ezzel a többi androidos gyártót.

Mindez egyelőre csak elméleti helyzet, a piac jelenlegi állása szerint 10-ből 8 androidos topmobil a Samsungé.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.