Tech hvg.hu 2012. november. 25. 14:00

Így biztosan helyesen nézi a monitorát

Az, hogy milyen távolságról nézzük a monitorunkat, hatással van a szemünk épségére is. Persze nem állhat valaki mindig ott mellettünk, hogy figyelmeztessen, túl közeléről nézed a képernyőt. Vagy mégis?

Talán nem is gondolnánk, hogy látásunk romlásának egyik okozója a számítógép, pontosabban az, hogy nem a megfelelő távolságról nézzük a képernyőt. Nagyjából félméteres távolságnak kellene lennie a szemünk és a képernyő között, de ki az, aki állandóan egy mérőszalagot hord magánál, hogy tudatosítsa a megfelelő távolságot?

Nos, nincs is szükség erre, ha a képernyőnkre szereljük az I-CARE nevű szenzort, amit ugyan elsősorban a gyerekek számítógépezéséhez ajánlanak, azonban a felnőtteknek is legalább annyira fontos, hogy óvják szemük épségét.

Forrás: Yanko Design

Az I-CARE olyan, mint egy webkamera, és ugyanúgy a képernyő tetejére kell rögzíteni, s a bekapcsolása után figyeli a fejünk és a monitor közötti távolságot. Ha közelebb hajolnánk, mint az a bizonyos engedélyezett 50 centi, akkor elhomályosítja a képet, így kénytelenek leszünk hátrébb húzni a fejünket.

Ha azért hajoltunk volna közel, mert valamilyen parányi részletet szerettünk volna szemügyre venni, akkor inkább használjuk azt a virtuális nagyítót, amiről ebben a cikkünkben írtunk.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.