2012. augusztus. 05. 10:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 05. 10:56 Tech

Pentagon: nem ér a pornó az állami számítógépeken

A Pentagon rakétavédelmi fejlesztéssel foglalkozó szervezete arra figyelmeztette munkatársait, hogy ne nézzenek pornográf tartalmat az állami számítógépeken - írja a Bloomberg.

A Missile Defense Agency vezetője egyoldalas emlékeztetőben hívta fel kollégái figyelmét arra, hogy az elmúlt hónapokban több számítógépről is "nem megfelelően" használták az ügynökség hálózatát. John James levelének folytatásából kiderül, hogy a "nem megfelelő" alatt szexuálisan explicit, illetve pornográf oldalak látogatását és üzenetek küldését kell érteni.

A Bloomberg által megszerzett feljegyzés megfogalmazása szerint az ilyen tevékenység nem csupán szakmaiatlan, hanem elveszi az időt a kiosztott feladatok elvégzésétől, ellentétes a kormányzati szabályozással, feleslegesen terheli a hálózatot és vírusveszélynek teszi ki a szervezetet.

A több mint 8000 alkalmazottal dolgozó ügynökség szóvivője a Bloomberg értesülésével kapcsolatban azt mondta: a körlevelet csupán néhány ember magatartása miatt kellett kiküldeni, "fél tucatnál is kevesebben" látogattak tiltott oldalakat.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.