2011. november. 26. 20:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 26. 20:29 Tech

Már a magazti agyban is van kommunikáció

Egy osztrák kutatócsoportnak első ízben sikerült kimutatnia ideghálózatok fejlődését magzatok agyában. Ezek az idegszövevények csecsemőkortól öregkorig különböző feladatok ellátásáért felelősek, például az ingerek feldolgozásáért és az azokra adott válaszért, a rövidtávú memóriáért vagy a látásért.

Eddig nem volt tisztázott, hogy már a magzati agyban is együttműködnek-e ilyen formában a különböző agyterületek. A bécsi orvosi egyetem kutatói most funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) találták meg a választ.

Minden ember agyában, kortól függetlenül állandóan működnek úgynevezett nyugalmi állapotú hálózatok (resting state network), munka és alvás közben egyaránt, sőt, mesterséges altatásban is - idézi a kutatás vezetőjét, Veronika Schöpf-öt a Der Standard című osztrák lap. Gyakorlatilag ezek autópályák a különböző agyterületek között, amelyeken az idegsejtek gyorsan közlekednek.

Ezek a hálózatok az életkor szerint jellemzően változnak, mint ahogy a neurodegeneratív betegségek esetén is, mint amilyen a Parkinson- vagy az Alzheimer-kór. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ilyen hálózatok léteznek-e már születés előtt is.

Segíthet látás- és mozgászavarok megoldásában

A kutatás során tizenhat, 20 és 36 hetes kor közötti magzatot vizsgáltak fMRI-vel. A kutatóknak első ízben sikerült bizonyítaniuk, hogy ezek a hálózatok már méhen belül kialakulnak, és funkcionális képalkotással kimutatni és ábrázolni is tudták őket. A sikerhez nagymértékben hozzájárult, hogy a bécsi orvosi egyetem Prenatális MRI Központja világelső a magzati képalkotás terén.

A jövőben az új ismeret hozzájárulhat ahhoz, hogy az agy fejlődésében már idejekorán észlelni lehessen az esetleges kóros elváltozásokat. Így például a látás vagy a mozgás funkcionális zavarait már az anyaméhben is fel lehetne ismerni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.