"A tigrisnek pedig nőtt egy olyan külön karma (a Tisza-Duna völgyére vágni), amelyről se Kun, se Böhm nem tudott, de a Párizsban elkészített hadfölvonulás szorgalmas térképszakértői és kéznél lévő adatközlői annál többet" - idézi Ablonczy Balázs történész Trianon-legendák című könyvében Illyés Gyulát. A neves író azt is tudni vélte, hogy a magyar feleség és a francia após - kölcsönös sértődöttségből - nem is látták egymást. Mielőtt beszámolnánk e legenda valóságtartalmáról, lássuk először röviden, hogyan jutott el Clemenceau abba a pozícióba, hogy dönthetett Európa jövőjéről.

Út a döntésig

Clemenceau fiatal korától rendíthetetlen republikánus volt, nézetei miatt többször került összeütközésbe III. Napóleon rendszerével. A hatósági zaklatások elől Amerikába utazott, és csak a császárság bukása után tért haza. Radikális színekben nemzetgyűlési képviselővé választották, itt agresszív vitastílusa, megjelenése nyomán "Tigrisnek" nevezték el. "Azt hittem, egy tigrist látok" - idézi Újabb 100 történelmi tévhit című könyvében Hahner Péter történész Emile Buré újságírót, aki szemtanúja volt annak, ahogy Clemenceau belügyminiszterként személyesen dobott ki ajtaján egy prefektust. Az elnevezést mindenki találónak tartotta, így rajta ragadt.

1893-ban elvesztette mandátumát, a nagypolitikába csak 1902-ben tért vissza; öt év múlva viszont már miniszterelnök volt. Két év után azonban megbukott, de ellenzékből is állhatatosan szorgalmazta a felkészülést a németekkel szembeni "nagy revánsra". Második kormányfői megbízatását 1917-ben kapta. Híres mondása volt, hogy "a háború túl fontos ahhoz, hogy a tábornokokra hagyják".

Lloyd George, Vittorio Emanuele Orlando, Georges Clemenceau, Woodrow Wilson

A harcok lezárultával Clemenceau számára gyorsan kiderült, hogy a békét nehezebb megnyerni, mint a háborút. Németország teljes megalázására és meggyengítésére törekedett, szövetségesei - Woodrow Wilson amerikai elnök és Lloyd George brit kormányfő - viszont csak a Saar-vidék időleges francia igazgatás alá helyezésébe és Elzász visszacsatolásába egyeztek bele. A francia politikust honfitársai részéről egyre erőteljesebb kritikák érték (ironikus módon éppen a németekkel szembeni engedékenységgel vádolták), így az 1920-as elnökválasztáson elszenvedett veresége után kormányfői tisztségéről lemondott.

A magyarfaló Tigris, fia és menye

Clemenceau neve hazánkban rosszul cseng, hiszen ő volt a történelmi tragédiát jelentő trianoni békeszerződés egyik megalkotója. A legenda úgy tartja, azért viseltetett ellenszenvvel a magyarok iránt, mert fiát faképnél hagyta magyar felesége – ez azonban nem igaz.

Tény, hogy Clemenceau fiának magyar felesége volt, Mihnai Ida személyében, és amikor az idősebb Clemenceau először értesült a fiatalok eljegyzéséről, nem volt túl boldog. Ahogyan Ablonczy Balázs idézi őt Trianon-legendák című könyvében:

„És tessék, most Michel eljegyzett egy fiatal magyar lányt, akinek családját éppenséggel nem veti fel a pénz. Bejelentette távozását is a gyár igazgatójának, és nincsen más ajánlata. Elég fura kezdet egy házaséletnek”.

Az 1901-ben rendezett esküvő közeledtével azonban már kedvezőbben nyilatkozott menyéről, egy levelében egyenesen azt írta fia kiválasztottjáról: „nagyon tetszik”. Kettejük fennmaradt levelezéséből kiderül, hogy az idős politikus idővel megkedvelte magyar menyét, az első világháború elejéről származó levélváltásaik tiszteletről, sőt, gyengédségről árulkodnak.

Nem volt ilyen jó a viszonya Georges Clemenceau-nak saját fiával, az egyes források szerint szadista, hiú, kegyetlen és önző Michellel, akit hiába büntettek már gyerekkorában is – többek között plafonra lógatással. Michel később zavaros ügyekbe bonyolódott, amik már apját is kínosan érintették. Voltak olyan évek, amikor nem is beszéltek egymással, s Georges csak akkor enyhült meg, amikor fia a világháború kitörésekor elindult a frontra.

Ida és Michel házasságának végül válás lett a vége, amit az váltott ki, hogy Madame Clemenceau engedett egy fiatalember ostromának, és erről férje is értesült – írja Ablonczy. Két gyermekük elhelyezésén a pár sokat veszekedett, Idát azonban a család nem vetette ki. Fia gondoskodott róla, ő maga pedig ápolóként dolgozott.

A magyar szál…

A Clemenceau család magyar kapcsolatai nem maradtak rejtve, sokan próbáltak ezúton is közelebb kerülni a francia politikushoz. A józanabb hangok azonban már ekkor figyelmeztettek: a nemzetközi politikacsinálás nem családi alapokon nyugszik. Minderről Gesztesi Gyula újságíró így írt 1918-ban, az Új Nemzedékben: „Clemenceau menye magyar nő, és maga is járt Magyarországon, de mondanunk sem kell, hogy irántunk való álláspontját szigorúan a francia öncélúság szabta meg és fogja megszabni.”

A Tigris, címlapokon

És ez így is történt. Ablonczy Balázs történész szerint a magyar meny csalfaságának nem sok köze lehetett ahhoz, ami később az országgal történt. Mint azt már a Trianon-legendák című tanulmányában leírta: Clemenceau felelőssége és elfogultsága vitathatatlan a békeszerződés megalkotásában. Mindazonáltal emberi habitusából valószínűsíthető – mindenkor hajlandó volt kezet nyújtani tegnapi politikai ellenségeinek –, hogy fia válása nem kavart benne indulatokat. Politikai döntéseit soha nem befolyásolták személyes érzései: nem kedvelte Bratianu román kormányfőt sem, mégis támogatta területi követeléseit. Ablonczy szerint inkább arról lehet szó, hogy Clemenceau az általa helyesnek tartott elvek és stratégiai megfontolások alapján cselekedett, Franciaország vélt vagy valós érdekeit nézve.

Clemenceau-nak ugyanis – ha már nem tudta elérni Németország teljes megalázását – saját választói előtt valahogy igazolnia kellett a világháború rengeteg véráldozatát. Ormos Mária szerint az erőmutatásra a vesztes kishatalmakkal szemben nyílt mód. Ezek az államok nem képeztek egzisztenciális kérdést francia szempontból, miközben a velük szembeni határozott fellépéssel biztosítani lehetett más kishatalmak támogatását, ami az orosz szövetség elvesztése miatt hirtelen fontossá vált a franciáknak – idézi Ormost könyvében Hahner.

A sors fintora, hogy végül ez sem mentette meg Clemenceau-t a bukástól. Egy népszavazással valószínűleg közfelkiáltással választották volna meg államfőnek, csakhogy a döntést a parlament hozta meg, és Clemenceau lemaradt a posztról. Élete végén maga is belátta, hogy "minden békének véget vető békét" kényszerített ki, s 1940-re megjósolt egy második háborút a németekkel.