Ál-Párizst építettek a németek átejtésére
Az első világháború idején a franciák egy ál-Párizs felépítésébe kezdtek, hogy megtévesszék a német bombázókat.
Mindez a világháború vége felé történt. A „Patyomkin-világváros” a valódi Párizstól távolabb épült volna meg. Egyes elemei elkészültek, de az egész tervnek véget vetett a háború befejeződése. Minderről az io9.com számolt be a Ptak Science Books honlapja alapján.
Az ál-Párizsról 1920-ban közölt cikket a The Illustrated London News című lap. Ennek alapján idézték fel most többen is a befejezetlen építkezést.
A bombázás az első világháborúban még nem volt olyan fejlett, mint a későbbi összecsapások idején, ezért tűnhetett célravezetőnek a franciák számára az álcázás. Végül is az adott korban, 1917-18 idején a bombázók még nem vihettek magukkal túl sok terhet, és a navigációs technika is kezdetleges volt.
A franciák Párizs külső kerületeiben húzták fel a Patyomkin-várost, amely az éjszakai bombázókat próbálta (volna) félrevezetni. Kivilágított építményeket telepítettek a külvárosokba, amelyek hamis vasútvonalakat, hamis gyárakat és pályaudvarokat voltak hivatottak „reprezentálni” – még a „műtárgyak” kivilágításáról is gondoskodtak a franciák. Az építkezés nem fejeződött be, de egyes maradványai, félkész szerkezetei fennmaradtak 1920-ig, amikor is a londoni lap fotókat készített róluk, amelyek megtekinthetőek a Ptak Science Books oldalán.