2011. május. 16. 11:59 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 16. 11:59 Tech

A tanítás nem a személyes varázsról szól

Nem a tanár személyétől, sokkal inkább oktatási módszerétől függ, hogy a diákok mennyire képesek elsajátítani a tananyagot - állítják amerikai szakemberek.

A Nobel-díjas fizikus, Carl Wieman vezetésével készített kutatás eredményei szerint a diákok interaktivitására épülő tanítási módszer jóval hatékonyabb a hagyományos oktatással szemben. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány céljából a szakemberek két, nagyjából azonos fizikaelőadás-sorozatot követtek figyelemmel heti három órában, tizenegy héten keresztül. Az órákat több mint 250 kanadai egyetemista látogatta. 

A tizenkettedik héttől kezdve az egyik osztály megmaradt a szokásos, a tanár előadására épülő oktatásnál, míg a másik osztály tagjai interaktív órákon vettek részt. Utóbbi esetében gyakorlatilag nem volt hagyományos oktatás, a diákok távirányítószerű készülékeket használhattak. Az órák rövid, kis létszámú csoportos megbeszélésekre, "klikkelős" választ igénylő feladatokra, gyakorlati bemutatókra és kérdés-válasz szekciókra épültek. A tanár azonnali visszajelzést kapott arról, hogy mit értettek meg a diákok, és mit nem. 

"Ez valóban arra épül, hogy mi zajlik a diákok fejében, nem pedig az oktató személyére. Sokkal hatékonyabb tanulási folyamat" - hangsúlyozta Wieman, aki a Brit Columbia-i Egyetem és a Coloradói Egyetem tudományos oktatási programjainak vezetője, egyben a Fehér Ház tudományos és technológiai irodájának társigazgatója. 

A szétválasztást megelőzően a két osztály nagyjából azonos teszteredményeket produkált. A tizenkettedik héten tanultakat visszakérdező feladatsor esetében azonban a hagyományos módszerrel oktatott diákok csak a kérdések 41, míg az interaktív oktatásban részesülők átlagosan 74 százalékára válaszoltak helyesen. "A hagyományos osztályban elért legmagasabb eredmények jóval az interaktív osztályban produkált átlagteljesítmények alatt voltak" - mutatott rá Wieman, hozzátéve, hogy a diákok figyelme és aktivitása is sokkal magasabb volt az interaktív órákon. A szakember azt is aláhúzta, hogy a modernebb oktatási módszer nem a videojátékokon nevelkedett generációhoz, sokkal inkább az agy tanulási képességéhez való alkalmazkodásra épül.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.