Hamarosan Hold-körüli utazásra a indulhatnak az űrturisták
Űrturisták hamarosan körülrepülhetik a Holdat és visszatérhetnek a Földre az orosz Szojuz űrhajókon - jelentette be Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami űrkutatási ügynökség ember irányította űrhajózással foglalkozó illetékese.
Krasznov az űrturizmussal foglalkozó amerikai Space Adventures cég ilyen értelmű bejelentésére reagálva a Rosszija 1 tévéadónak megerősítette, hogy ez műszakilag lehetséges. A Space Adventures már talált is egy érdeklődőt, aki kész 150 millió dollárt fizetni a Hold megkerüléséért.
Krasznov szerint a tervezett utazáshoz némileg módosítani kell a Szojuz űrhajókat, amelyeknek a pályájukon többször össze kell majd kapcsolódniuk vontatóegységekkel ahhoz, hogy három emberrel eljussanak a Holdig és vissza.
Az a Szojuzt, amelyet majd űrturizmusra lehet felhasználni, a Roszkoszmosz illetékese szerint valamikor 2013 végén, 2014 elején építik meg. Ezen egy űrhajós lesz majd a parancsnok, és két űrturista utazhat vele.
Korábban már bejelentették, hogy kettőről négyre kellett növelni az évente gyártott Szojuzok számát, mert a Nemzetközi Űrállomás személyzetének létszámát háromról hatra emelték. Még így is le kellett azonban tenni átmenetileg az űrturizmusról. Eddig hét civil járt az űrállomáson a Szojuz űrhajókkal, s nem hivatalos információk szerint az első 20, az utóbbiak 35 millió dollárt fizettek. A magyar származású Charles Simonyi volt eddig az egyetlen, aki kétszer járt az űrállomáson.
Krasznov szerint azonban az űrturisták közül soknak megtérült az utazás borsos ára egyebek mellett reklámokból és könyvek kiadásából.