2011. február. 03. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 03. 10:12 Tech

Nemzetközi hackercsoport támadta meg kormányzati portálokat Egyiptomban

Hackerek támadtak meg egyiptomi kormányzati portálokat szerdán, rögtön azután, hogy az afrikai országban helyreállították az internet-szolgáltatást.

Az önmagát Anonymusnak nevező hackerek laza nemzetközi csoportja a tájékoztatási minisztérium és a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt weboldalát bénította meg. Szerda este egyik szájtot sem lehetett megnyitni New Yorkban.

A Twitteren közzétett üzenetében a csoport vállalta a felelősséget az akcióért, és közölte, azért akadályozzák a honlapok működését, hogy így fejezzék ki támogatásukat az egyiptomi kormányellenes tüntetőknek.

Ugyanez a csoport novemberben és decemberben az amerikai titkos dokumentumok és diplomáciai táviratok százezreit kiszivárogtató WikiLeaks védelmében lépett akcióba. Fiatalok ezrei támadták meg a WikiLeaks működését ellehetetleníteni próbáló cégek, így például a MasterCard és a Visa honlapjait. A két bankkártyacéggel az volt a bajuk, hogy nem voltak hajlandóak teljesíteni a pénzátutalásokat a WikiLeaks számlájára.

Egy névtelenül nyilatkozó hacker elmondta, hogy ezúttal jóval kisebb volt a résztvevők száma, ugyanis az egyiptomi kormányzati honlapokat jóval könnyebb volt feltörni.

A módszer egyébként most is ugyanaz volt. A magát hacktivista, vagyis hackerakciókat végrehajtó aktivista közösségként definiáló csoport tagjai egy bárki által letölthető szoftverrel szervezték gépeiket internetes botnet-hálózatba, amely a központilag beállított webcímeket terhelte túl sorozatos lekérdezésekkel.

Egyiptomban múlt hét pénteken állították le az internet-szolgáltatást, és csak szerdán oldották fel a zárlatot.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.