Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Terrormenedzselés a pesti Fehér Házból
A történeti köztudat alig tartja számon a Jászai Mari téren álló Képviselői Irodaház előtörténetét. Pedig az ingatlan a kommunista diktatúra több jelentős intézményét is magában foglalta. A Duna-parti épületbe hatvan évvel ezelőtt költözött be a Péter Gábor vezette Államvédelmi Hatóság. Itt a 9 milliós ország több mint 1 millió polgáráról vezettek kartotékokat.
A Margit híd pesti hídfőjétől délre elhelyezkedő telken a második világháború előtt egy bérház állt, amely Budapest ostroma során súlyosan megsérült.
Újjáépítéséről – miként György Péter Kádár köpönyege című tanulmánykötetében olvasható – 1945 után, még az átmenet évében „koalíciós döntés” született. A modernista stílusában újjáépített és átszerkesztett H alaprajzú épület a Belügyminisztérium központi irodaháza lett.
Az épület előtörténete
A tervezést 1947-ben még Rajk László irányította, majd az ő leváltása után az épületet Kádár János vette át. Az Államvédelmi Hatóság megszervezését miniszterként elrendelő Kádár különös figyelmet fordított a növekvő jelentőségű titkosszolgálatoknak. A terveket tárgyaló kollégiumi ülés emlékeztetője szerint például: „Kádár elvtárs utasítást adott arra, hogy közvetlenül a miniszteri rész mellett vagy esetleg azon belül megfelelő szobát biztosítsanak Péter [Gábor] elvtárs számára is, mert előreláthatólag szükség lesz arra, hogy gyakrabban tartózkodjon ott.”
A korabeli épületről (valószínűsíthetően rendeltetése miatt) meglehetősen kevés fotó maradt fenn a jelenleg kutatható közgyűjteményekben. Szerencsére a nemrég útjára indult Fortepan galériában, illetve az OSA Archívum Magyar Rendőr gyűjteményében található néhány, a kor hangulatát tükröző felvétel. Egy 1950-ben az „Alkotmány ünnepére” készült, dekorációt megörökítő fénykép például jól érzékelteti a Rákosi-diktatúra propagandájának elemeit. Persze a korabeli fotók hiányát magyarázhatja az is, hogy a minisztérium nem sokáig maradhatott új székhelyén. Az önálló, országos szervezetté váló ÁVH szemet vetett az ingatlanra. Bár korábban a Pozsonyi út, a Közraktárak és a Nagyvárad tér is felmerült egy új székház lehetséges helyszíneként. A Hatóság szétaprózott szervei egyesítéséhez végül a már elkészült irodaházat választotta. Hatvan évvel ezelőtt megkezdődött a titkosszolgálatok részlegeinek összeköltöztetése.
Az Andrássy út 60-ból a Jászai Mari térre
A történeti köztudatban a kommunista politikai rendőrség főhadiszállásaként az Andrássy út 60. rögzült. A totális diktatúra kiépítésének legfontosabb ügyei, a legismertebb koncepciós eljárások (mindenekelőtt a Mindszenty- és a Rajk-per) valóban ehhez az épülethez köthetők. Az egykori palota hírhedtségét már a hetvenes években megalapozták a kínzások és vallatások túlélőinek nyugaton megjelent emlékiratai. Az ÁVH-nak ezt a lokalizálását csak megerősítette a Terror Háza 2002-es megnyitása. Ugyanakkor mind a visszaemlékezések, mind a múzeum ismertetői felhívják a figyelmet arra, hogy a gyorsan növekvő állambiztonsági szervek helyigényeinek kielégítésére az ÁVO/ÁVH környező ingatlanokat is birtokba vett. Egy most előkerült lista tételesen fel is sorolja, hogy melyik állambiztonsági szerv melyik épületből települt át a „Fehér Házba”. A fennmaradt ütemterv szerint erre az átköltözésre hatvan évvel ezelőtt: 1950 decemberében, illetve 1951 januárjában került sor.
A dokumentumok szerint lényegében az ÁVH és a BM épületcseréje zajlott le, azaz amíg a titkosszolgálatok birtokba vették a Duna-parti ingatlant, az állambiztonság korábbi épületeit a Belügyminisztérium különböző osztályai foglalták el. Péter Gábor 1950. december 15-én kiadott parancsa pontosan szabályozta az átköltözés részleteit: „Az iratokat és egyéb átszállításra kerülő anyagokat ládákban és zsákokban fogjuk eszközölni. Minden osztályvezető felelős azért, hogy az osztálya a legnagyobb éberséggel végezze munkáját. A lezárt ládákat zsineggel minden esetben át kell kötni és azokat több helyen viaszpecséttel le kell rögzíteni.” A szállítmányokat fegyveres őrök kísérték, külön szabályozták, hogy az átmeneti időszakban miként lehet elválasztani egymástól a belügyi és államvédelmi alkalmazottakat. A bizalmatlanság jegyében mindkét szerv külön őrséget állított fel épületrészeik védelmére. A parancs intézkedett a felesleges iratok megsemmisítéséről is. Ezzel kapcsolatban az okozott gondot, hogy a korszerűbb irodaházban már központi fűtés működött, így az iratokat – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – még a Sztálin (korábban Andrássy) úti épületek kazánjaiban égették el. Bizonyos szempontból azonban az ÁVH korábbi központja számított korszerűbbnek: „Tudomásul vétel végett közlöm, hogy a Belügyminisztérium épületében kézi telefonközpont működik, melynek teherbírása jóval kevesebb, mint a jelenlegi központunké, ezért a felesleges telefonbeszélgetéseket küszöböljük ki, a telefonbeszélgetések rövidek legyenek” – szólt Péter Gábor direktívája.
Az állambiztonsági részlegek elhelyezése
A most kutathatóvá vált dokumentum-együttes több, a Jászai Mari téri irodaházat bemutató, eredetileg szigorúan titkos alaprajzot tartalmaz. Ezek, valamint Cserényi-Zsitnyányi Ildikó tavaly megjelent tanulmánya segítségével azonosíthatók az épület egyes részeinek, irodáinak korábbi funkciói.
Az ÁVH beköltözése után az épület pincéjében a fogda mellett, a központi operatív nyilvántartás kapott helyett, ennek azonban még a földszinten és az emeleti szinteken is voltak irodái, a központi anyagellátó és katonai figyelés helyiségei mellett. Az első emeletre került az ÁVH Titkársága, valamint a vezetők irodái, közte Péter Gábor vagy Farkas Vladimir (a hírszerzés parancsnoka) részlege. A második szintre kerültek a személyzeti főosztály mellett az ÁVH pártbizottságának, a szovjet tanácsadóknak, valamint a vidéki kirendeltségeket irányító szerveknek az irodái. A harmadik emeletre költöztek a személyzeti főosztály, a kormányőrség, valamint az operatív technika részlegei. A negyedik emeleten a szabotázs-elhárítás, a kémelhárítás (a BM III/II. Csoportfőnökség elődje) helyiségeit alakították ki. Az ötödik szinten helyezték el a katonai elhárítást (a hírhedt Katonapolitikai Osztály, ’Katpol’ utódszervét) valamint a figyelő és környezettanulmányozó osztályokat. A hatodikon alakították ki a cenzúra, a levélellenőrzés és a belső elhárítás (a BM III/III. Csoportfőnökség elődje) szobáit. A rendelkezésre álló adatok összevetése alapján úgy tűnik, hogy néhány részleg kivételével minden osztály a Jászai Mari térre került. Csupán a börtönüggyel foglalkozó ÁVH-s részlegek, vizsgálati osztályok számai nem szerepelnek a dokumentumokban.
Az épület funkciója
Az ÁVH dokumentumainak bezúzására, megsemmisítésére több alkalommal, szisztematikusan került sor; számos irat pedig 1956-ban, illetve 1989-ben tűnt el. (Jellemző, hogy a szervezet rekonstruálása is csak 2009-ben sikerült aprólékos munka után.) Mindenesetre az biztosan kijelenthető, hogy az átköltözést követő két évben dolgozott az Államvédelmi Hatóság a legnagyobb intenzitással, a totális elhárítás ekkor érte el csúcspontját. 1951 és 1953 között tehát a „Fehér Házból” irányították a sztálini típusú terrorhoz tartozó országos kampányokat, az épületben konstruálták az egyes koncepciós ügyeket, az irodaházból szervezték a társadalom különböző csoportjainak megfigyelését, az elrettentő, megfélemlítő akciókat.
A szervek működésének mértékét jól érzékelteti néhány számadat ebből a korszakból. Az adatok ugyanakkor összhangban vannak az egyes szerveknek az épület egészéhez képest birtokolt irodák arányaival is. Az ÁVH létszáma 1950. december 31-én 5 ezer 803 fő, a beszervezett hálózati személyek száma pedig 34 ezer 526 volt. (Ez 1953-ig 45 ezer 521 főre nőtt.) A velük való találkozók lebonyolítására 1400 titkos találkozóhely állt rendelkezésre. (Ezek különösen sűrűn helyezkedtek a Jászai Mari tér közelében: az V. kerületben és Újlipótvárosban.) Az „ügynökök” több mint fele a katonai elhárításnak jelentett, a világháborús pszichózisban felduzzasztott Néphadseregben kereste az ellenséget. (Megjegyzendő, hogy az ügynökök fele az állampárt, az MDP tagja volt). Ugyanakkor a központból irányítva 1953-ra sikerült alaposan beépülni az „ellenségesnek” minősített csoportokba, legyen szó „trockistákról”, „jobboldali szociáldemokratákról”, a „horthysta fegyveres erők” vagy a „klerikális reakció” tagjairól.
Az operatív nyilvántartásban több mint 1,1 millió személyről vezettek adatokat (az ország lakossága ekkor alig haladta meg a 9 millió főt). A levélellenőrzés több ezer címet tartott megfigyelés alatt, ezen felül 1953-ban 17 ezer 760 esetben végeztek alkalomszerű ellenőrzést, ún. halászásos módszerrel. A Hatóság különböző részlegei lényegében „munkaversenyt” folytattak, területükön is egyre emelkedtek a tervteljesítés mutatói: 1951-ben 2096, 1952-ben 3228 letartóztatásra került sor. (A legsúlyosabb bűncselekményekkel – szabotázs, kémkedés – 1951-ben 450, 1952-ben 1085 embert vádoltak meg.) Mindezeken túl a szervek tömegesen rendeltek el internálásokat is. Az erőszakos szövetkezetesítés miatti esetenkénti vidéki ellenállást megtörő, megtorló akciókat, a határsávból és nagyvárosokból történő kitelepítéseket vagy az óvóhelyek, bunkerek tervezését szintén a Duna-parti irodákból irányították, illetve felügyelték.
Az éberség jegyében a nap 24 órájában több ügyeletes is tartózkodott a központban, hogy szükség esetén azonnal intézkedhessen. Egy 1951-es szabályozás szerint az ügyeletes tisztek legfontosabb feladta volt: „átvenni és jelenteni a Hatóság Vezetőjének a Párt vagy Kormány illetékes vezetőitől kapott bejelentéseket, utasításokat.”
Az ÁVH-t több tucat szovjet tanácsadó „segítette”, kiknek személyét jórészt a mai napig homály fedi. (Magas fizetésük mellett nem sokat tudni tevékenységükről.) A most előkerült tervrajzok szerint irodáik az egyes részlegek parancsnoki szobáinak közvetlen szomszédságában voltak.
Az ÁVH kiköltözése, az épület utóélete
Hatvan évvel ezelőtt az ÁVH működésének csúcspontján megkezdődött a szervezet „önfelszámolása” is. Az ellenség elleni hajsza következménye lett a Szücs-ügy, amelyben a politikai rendőrség helyettes vezetőjét likvidálták (1950. november). A bizalmatlanság végletekig fokozódása következtében a terror az egykori felügyelő minisztereket, majd magát a Hatóságot is elérte. Rajk László kivégzése után sor került Kádár János letartóztatására, Zöld Sándor belügyminiszter 1951 áprilisában öngyilkos lett. Végül 1953. január 5-én (pontosan két évvel a beköltözés befejeződése után) sor került Péter Gábor letartóztatására is. Őt Rákosi Mátyás kezdetben egy cionista per fővádlottjának szánta, ám Sztálin halála már fölöslegessé tette ennek megrendezését.
A Szovjetunióból indult politikai erjedés Magyarországon három hónap elteltével hozott érzékelhető változásokat. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. júniusi határozata nyomán nemcsak Rákosi leváltására, Nagy Imre kinevezésére került sor, hanem az Államvédelmi Hatóság önállósága is megszűnt. Az államvédelem szervezetét a Belügyminisztériummal vonták össze. (Igaz, a keményvonalas Gerő Ernő irányítása alá kerülő „egységes BM” vezetőinek többségét az ÁVO soraiból választották ki. A Jászai Mari téri épületbe az Országos Rendőrkapitányság költözött be.
Az épület funkcióváltása követeztében 1956-ban nem töltött be jelentős szerepet. A köztudatba később került be, mint az MSZMP központi épülete. Bár a kádári pártvezetés kezdetben új székház építését tervezte, végül azonban anyagi okokból elálltak ettől. Ehelyett ismét sor került egy ingatlancserére, ezúttal a BM és az MSZMP között. Az ezt előkészítő üléseken egyébként Kádár, korábbi tapasztalatai alapján, élésen kritizálta az épület konstrukciós hibáit. A pártfőtitkárt zavaró nyári hőség elleni védekezésül utóbb az MSZMP KB Titkársága napellenzők, illetve légkondicionálás beszerelését hagyta jóvá. A korszerűsített, átépített épületbe 1961-ben a pártközpont szervei költöztek be. Az MSZMP központi osztályai 1989-ig működtek itt.
Így, ha kevesebb irodában is (de az országos politika irányításának részeként), a „Fehér Házban” továbbra is foglalkoztak a politikai rendőrség ügyeivel. Az ÁVH utódjának, a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének ellenőrzését legfelső szinten a székházban dolgozó MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (KAO) munkatársai végezték. A külső és a belső ellenség kezeléséről pedig továbbra is a legmagasabb szinten, a Politikai Bizottság illetve a Központi Bizottság tanácstermeiben döntöttek. A rendszer keményebb fellépéseit azonban az ötvenes évekhez képest már sokkal jobban sikerült palástolni.
Talán ennek a konspirációnak a sikerességét jelzi, hogy az Országgyűlés irodaházán a mai napig nem emlékeztet semmi az épületnek a diktatúra fenntartásában játszott szerepére.
A „Fehér Házban” működő ÁVH irodáinak beosztását, illetve további érdekességeket lásd a „Fehér Hollók” munkacsoport honlapján.
