2010. december. 15. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 15. 10:16 Tech

Húsvétig friss lehet a karácsonyfánk

A jövőben akár húsvétig is zöldellhetnek a karácsonyfák. A siker kulcsa egy hormon - közölték kanadai kutatók.

A kivágott fenyők etilént termelnek, a növényi hormon pedig pár nap elteltével gondoskodik arról, hogy a tűlevelek elkezdjenek leperegni. A québeci Laval Egyetem és a Kanada keleti részén található colchesteri Nova Scotia Agrártudományi Főiskola kutatói blokkolták az etiléntermelést, és ezzel sikerült elérniük, hogy kétszer annyi ideig zöld maradjon a fa. A kezeletlen fa már néhány nap elteltével hullajtani kezdte tűleveleit, negyven nap után pedig gyakorlatilag csupasz lett. Ekkor a kezelt fa még zöldben pompázott, és csupán 87 nap alatt jutott erre a sorsra - adták hírül a kutatók a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint. 

A kanadai kutatók most olyan szer kifejlesztésén dolgoznak, amelyet egyszerűen vízhez keverve lehetne a mindennapokban a karácsonyfákra alkalmazni, hogy ne kelljen annyit sepregetni alatta. A felfedezésből a gazdaság is profitálhat, hiszen így a fákat messzebbre lehet szállítani. Kanada a Toronto Sun szerint évente csaknem ötvenmillió euró (mintegy 13,5 milliárd forint) értékben exportál karácsonyfát - a kanadaiak látják el egész Észak-Amerikát, egészen Dél-Mexikóig.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.