Ahogy Budát és Pestet összeköti a Duna, úgy köti össze az Atlanti-óceán Európát és Amerikát – mondta az USA egyik legtekintélyesebb Németország-szakértője, Jackson Janes, a Johns Hopkins Egyetem kutatóintézeti igazgatója azon a csütörtöki konferencián, amelyen a német egység következményeit, Németország, az EU és az Egyesült Államok viszonyát elemezte az Andrássy Egyetemen.

Az alapvetően optimista, az euroatlanti együttműködés pozitívumait kiemelő Janes ugyanakkor a választóvonalakról is beszélt, amelyek az elmúlt húsz évben még nem szűntek meg teljesen. Türelemre intette német barátait, és emlékeztetett arra, hogy a Németországon belüli Kelet és Nyugat közötti különbségeket ugyanúgy nehéz meghaladni, mint náluk az USA-ban az Észak és Dél közötti konfliktust. Ehhez idő kell, véli Janes, aki szerint Németországban még legalább egy generációnak kell felnőnie az egykori NDK örökségének feldolgozásához.

A berlini fal leomlása - a 20. évforduló ünneplése

Az 1990-es német egyesítésben szerinte döntő szerepet játszott Magyarország is: az osztrák határ 1989-es megnyitása megváltoztatta a történelem menetét. Ugyanakkor az EU keleti bővítésével 2004 után az erőviszonyok Kelet felé tolódtak el Janes szerint, és ez Németország malmára hajtotta a vizet. A súlypont keletebbre helyeződése kevésbé szolgált Franciaország javára.

Egységes nép-e ma a német? - a közvélemény-kutató adatai

A választóvonalakról beszélt Thomas Petersen, az Allensbach közvélemény-kutató intézet projektvezetője is. Szerinte mára a németek nagy része túljutott azon, hogy a Kelet és Nyugat közötti különbségeket vizsgálgassa az országon belül. A Petersenék által megkérdezettek 64 százaléka ugyanis egyetért azzal, hogy „vannak ugyan problémák, de mindent összevetve úgy jó, ahogy most van”, vagyis és nem kell „lovagolni a Kelet- és Nyugat-Németország közötti különbségeken”.

Persze azért a finomabb vizsgálatok során kiderül, hogy az egykori keletnémetek 97 százaléka mondja azt, hogy ismeri a nyugati tartományokat, ez utóbbiak, tehát a „régi tartományok” lakói közül ugyanakkor csak 73 százalék gondolja ugyanezt. Nyilvánvaló tehát, hogy az egykori NDK polgárai kíváncsiabbak voltak a „Nyugatra”, mint fordítva.

Mindenesetre ha valaki azt mondja: „Egy nép vagyunk” – és erről megkérdezik a németek véleményét, mármint hogy ők is így érzik-e, egyelőre csak relatív többséget ad ki az igenek aránya. A németek 49 százaléka érzi magát közös népnek, 36 százalékuk véleménye ellenkezik ezzel. Mindenesetre ez is már „javulás” az 1994-es 43:48 százalékos arányhoz képest, amikor az egyetlen nemzet fogalmát inkább elutasították a polgárok.

Egy dokumentum Gorbacsovról

A konferencián felszólalt Dalos György magyar író-történész is, aki a hvg.hu kérdésére előadása után elmondta, hogy egy 1996-ban oroszul, Moszkvában publikált dokumentum alapján a német egység előzményeit próbálta megvilágítani. A Dalos által a tanácskozáson ismertetett irat egy 1989. november elsejei beszélgetést rögzít. A dialógus Egon Krenz, az NDK állampártjának, a NSZEP-nek az újonnan hatalomra került vezére és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár között zajlott le Moszkvában.

Annie Leibovitz/Louis Vuitton

Eszerint Gorbacsov ezt mondta: „Megpróbáljuk az NDK-nak tett vállalásainkat teljesíteni. Nyersanyagszállításaink nagy segítséget jelenthetnek nektek.” Krenz erre azt válaszolta: „Nagyon hálásak vagyunk a Szovjetuniónak ezekért a szállításokért. (…) Abból indulunk ki, hogy az NDK a Szovjetunió gyermeke, mindazonáltal a rendes emberek elismerik apaságukat, vagy legalábbis a gyerekre hagyják az apai nevüket.”

Gorbacsov ezután arról számolt be Krenznek, hogy előző nap két „globális agy” találkozott: szovjet részről Alekszandr Jakovlev fogadta az amerikai Zbigniew Brzezinskit. Jakovlev a politikai represszió áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó bizottság vezetője volt ekkor Moszkvában, a lengyel származású Brzezinski pedig korábban nemzetbiztonsági tanácsadó volt Amerikában, de 1989-ben egyszerű „politológus”-ként utazott Moszkvába. Az utóbbi Brzezinski állítólag azt mondta Gorbacsov szerint: „ha az események ma olyan fordulatot vennének, ami a német egységet realitássá tenné, az sokaknak bosszúságot okozna”. Gorbacsov erre a beszélgetésre hivatkozva így folytatta Krenznek: „Tudnod kell: egyetlen komoly politikai szereplő, sem Thatcher, sem Mitterand, Andreotti vagy Jaruzelski (…) nem erőltetik Németország egyesítését.”

Ezzel Gorbacsov a korabeli brit, francia, olasz és lengyel vezetőkre utalt, és jelezte, hogy ezt a „vonalat” folytatják saját, azaz moszkvai politikájukban is.

Ugyanakkor a korabeli jegyzőkönyvek mást rögzítenek Brzezinski és Jakovlev találkozójáról. A lengyel-amerikai politológus ezt mondta: „Nem tudom mi történik, ha az NDK megszűnik létezni. Egységes és erős Németország lesz.” Jakovlev erre azt felelte: „Ennek ellenére sem fogunk oda csapatokat bevonultatni.” Brzezinski válasza ekkor az volt, hogy erre nincs is szükség, mindig vannak politikai lehetőségek. Jakovlev közbevetette, hogy „ott azért relatíve nagy tömegek demonstrálnak” – ezzel az NDK-ban zajló 1989 végi tömegtüntetésekre utalt. Mire Brzezinski így felelt: „Á, azok csak poroszok. Alaptermészetük szerint nagyon fegyelmezett emberek.”

Be nem avatkozás

Dalos mindebből és néhány más dokumentumból azt a következtetést szűrte le, hogy a Szovjetunió a saját határain kívül már nem adott garanciákat, bár nyersanyagot természetesen szállított az NDK-nak. Moszkva tulajdonképpen be nem avatkozási politikát folytatott ekkor már, hagyta az eseményeket a maguk medrében folyni. Ezt bizonyítja a berlini fal lebontása-megnyitása is 1989-ben. Hiába próbálták az NDK-s vezetők és az NDK-ban tartózkodó szovjet diplomaták Moszkvát elérni, végül az események szabad folyása döntötte el a Brandenburgi-kapu megnyitását. Dalos ugyanakkor hozzátette, hogy utóbb visszagondolva, talán másról is beszélgethetett november elsején Gorbacsov és Krenz, ezt azonban más dokumentumok előkerülése igazolhatja csupán.

Végül nézzünk néhány dátumot a német újraegyesítés történetéből, amelyeket a német szövetségi kormány által kiadott dokumentumokból gyűjtöttünk ki.

1989. május 2.: Magyarország elkezdi lebontani a vasfüggönyt.

1989 nyara: egyre több NDK-s menekült érkezik Csehszlovákiába és Magyarországra. A prágai nyugatnémet követségen hatezren zsúfolódnak össze szeptemberre.

1989. szeptember 4.: az NDK-ban Lipcsében megkezdődnek az ellenzéki „hétfői demonstrációk”.

1989. szeptember 10.: Magyarország megnyitja az osztrák határt az NDK-s menekültek számára. 72 óra alatt 15 ezer ember érkezik Ausztriába.

1989. szeptember 30.: a nyugatnémet külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher tárgyalásai nyomán a prágai NSZK-nagykövetségen menedékjogot kérők nyugati kiutazását engedélyezik.

1989. október 7.: Az NDK fennállásának 40. évfordulója – tiltakozóakciók kezdődnek Kelet-Németországban.

1989. október 9.: Lipcsében már 70 ezren demonstrálnak.

1989. október 18.: Lemond párt- és állami funkcióiról az NDK első embere, Erich Honecker pártfőtitkár és államfő. Utódja: Egon Krenz.

1989. november 6.: Bonntól, Helmut Kohl kormányától kér hitelsegélyt az új NDK-vezetés. A kölcsön feltétele: politikai reformok bevezetése az NDK-ban.

1989. november 9-10.: a berlini fal leomlása, a Nyugat- és Kelet-Berlin közötti határ megnyitása.

1990. március 18.: szabad választások az NDK-ban. Az új kormány megkezdi a tárgyalásokat az NSZK-val a két ország egyesüléséről, amelyet időközben a nagyhatalmak is jóváhagynak az úgynevezett 4+2-es egyezményben.

1990. augusztus 31.: aláírják az újraegyesítésről szóló szerződést.

1990. szeptember 20.: a nyugat- és a keletnémet törvényhozás is ratifikálja az egyezményt.

1990. október 3.: életbe lép a német újraegyesítésről szóló szerződés.