A bérelhető informatikai megoldásoké a jövő?
A világ a bérelhető informatikai megoldások felé halad, a magyar cég- és informatikai vezetők többsége azonban még...
A világ a bérelhető informatikai megoldások felé halad, a magyar cég- és informatikai vezetők többsége azonban még mindig idegenkedik tőle. Lehet-e változtatni a helyzeten? – Az Invitel szerint a piac működésének és a szereplők gondolkodásának jobb megértése nélkül nehezen. A vállalat éppen ezért döntött úgy, hogy a BellResearch-csel közösen kutatást végez és több tucat hazai vállalat- és intézményvezetőt kérdez meg arról, hogyan vélekedik az informatikai erőforrások kihelyezéséről, tudja-e mit jelent mindez, ismeri-e az ebben rejlő lehetőségeket.
Az eredmény röviden: a legtöbb cégvezető és informatikai vezető nem rendelkezik megfelelő információval a témával kapcsolatban és ezért idegenkedik tőle. A legnagyobb gát, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mit nyerhetnek és mennyit spórolhatnak akkor, ha informatikai rendszerük üzemeltetését részben, vagy teljes egészében külső szakértő partnerre bízzák. Mindez azonban a szolgáltatók felelőssége is, hiszen sok esetben ők is felkészületlenek, vagy nem képesek közérthető módon, az üzleti vezetők „nyelvén” átadni a tudásukat. Az Invitel úgy látja, hosszú távon a magyar cégek és az ország versenyképessége is múlik azon, hogy változtatunk-e a helyzeten és felvesszük-e a lépést a világgal.
Az Invitel számára mindig kiemelten fontos volt, hogy ne pusztán szolgáltatásokat értékesítsen, hanem ügyfelei gondolkodását minél jobban megértve, számukra optimális megoldásokat nyújthasson. Ezért döntött úgy, hogy – bár több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a bérelhető informatikai megoldások területén – , további lépéseket tesz a piaci szereplők gondolkodásának még jobb megértése érdekében. A BellResearch-csel közösen elvégzett kutatás számos érdekességre világít rá. Alábbiakban megtudhatjuk melyek azok a legfontosabb okok, amelyek leginkább gátat vetnek a bérelhető informatikai megoldások magyarországi elterjedésének, illetve melyek azok a tényezők, amelyek lendületet adhatnak a piacnak:
Keresleti oldal
A vezetők bizalmatlanok a szolgáltatókkal szemben és félnek másra bízni a céges informatikai adatokat. Ami azért meglepő, mert például a hasonlóan bizalmas adatokkal dolgozó könyvelést szinte mindenhol „külső partnerre” bízzák.
Számos tévhit él a köztudatban, sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan segíthet az informatikai szolgáltatások bérlése az olcsóbb és hatékonyabb működésben.
Kisebb vállalatoknál fel sem merül a gondolat, hogy egy professzinális szolgáltató jobban, biztonságosabban és olcsóbban oldhatja meg ugyanezt a feladatot, hiszen „látszólag” jól működik házon belül a szerver. A kutatás arra is rávilágít, hogy sokszor csak egy-egy nagyobb leállás, visszafordíthatatlan adatvesztés bekövetkezésekor döbbennek rá a folyamatok törékenységére.
A nagyobb vállalatok általában bővebb ismeretekkel rendelkeznek, de esetükben összetettebbek az érdekrendszerek is: a belső IT sokszor saját hatáskörének csökkenését félti, ezért nem minden esetben támogatja az informatikai infrastruktúra külső partner általi üzemeltetését.
A válság sokszor rádöbbentette a vállalatvezetőket arra, hogy alternatívákat és megoldásokat keressenek IT infrastruktúrájuk hatékony üzemeltetésére, azonban átütő hatással nem járt a piac fellendítésére.
Kínálati oldal
A szolgáltatóknak is fejlődniük kell, pontosabb és még mélyebb piacismeretre van szükség ahhoz, hogy a piaci szereplők gondolkodását, döntési, működési mechanizmusát megértsék.
A szolgáltatók felelőssége, hogy megértsék az adott cég vagy vállalat működését és céljait és megoldásnak az adott vállalatra szabott bérelhető informatikai szolgáltatások megfelelő szintjét kínálják.
Közérthetően és szisztematikusan el kell mondaniuk, hogy az informatikai rendszer külső szakértő általi üzemeltetése végső soron miért jelent olcsóbb, biztonságosabb és hatékonyabb működést a vállalatok számára.
„A világ fejlettebb gazdaságaiban a modern informatikai megoldásokra történő előfizetéssel sokat spórolnak a vállalati IT költségeken, azonban a hazai piaci szereplőknek még csak kis százaléka dönt emellett. A legnagyobb gát hazánkban, hogy kevés az információ és sok a tévhit. Elsősorban azt kell megérteni, hogy az informatikai rendszer külső szolgáltató partner általi üzemeltetése nem más, mint egy speciális előfizetés. Egy olyan szerződés, amellyel egy külső szakértőt bízunk meg, hogy olcsóbban és jóval nagyobb biztonsági garanciákat vállalva üzemeltesse cégünk informatikai hálózatát” – fogalmazott Zsembery György, az Invitel üzleti működéséért felelős vezérigazgató-helyettese. "A közeljövőben biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is sokan lesznek, akik habár lépésről-lépésre, de elindulnak ezen az úton. Az Invitel azt látja, hogy az ügyfelek először csak szervereik üzemeltetésére fizetnek elő, majd virtualizálnak, és pozitív tapasztalataik után már alkalmazások egy részét is bérleti konstrukcióban veszik igénybe. Az Invitel felelősnek érzi magát abban, hogy a piaci szereplők tájékoztatásában, edukálásában élen járjon. Ebben egyértelmű úttörő szerepet szánunk magunknak” – tette hozzá Zsembery György.
„Elemzéseink szerint a piac növekedésének „motorja” mindenekfelett az elérhető költségmegtakarítás és a hatékonyabb, megbízhatóbb működés. Azt várják a szolgáltatóktól a cégek, hogy a speciális szaktudást megfizetve, olyan megoldásokat adjanak, amivel több pénzt kereshet a vállalat. Ennek elengedhetetlen feltétele pedig az, hogy a szolgáltatók ne úgy akarják szolgáltatásaikat értékesíteni, hogy nincs meg a megfelelő piacismeretük” – mondta Sugár Mihály, a BellResearch vezető tanácsadója. „Mi nem számítunk arra, hogy egyik napról a másikra vállalatok tucatjai bízzák külső szolgáltatóra informatikai rendszerük működtetését, hiszen számos helyen még erős a bizalmatlanság és sok az ellentétes érdek is. Ugyanakkor hatalmas potenciált érzünk a magyar piacban, amelynek katalizálásában mindenképpen nagy szerepe lehet a szolgáltatók edukációs tevékenységének, azaz hogy érthetően elmondják kinek, hogyan és miért éri meg mindez. Leginkább a tele- és infokommunikációs szolgáltatásokat egyaránt kínáló cégek adhatnak lendületet a piacnak, speciális szakértelmük és tapasztalatuk miatt” – tette hozzá Sugár Mihály.